Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Paks2.hu

Létesítési engedélyt kapott a paksi bővítés

Fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb - közölte a Paks-ügyi miniszter.

Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb.

Ez biztosítja ugyanis, hogy az előkészítésiből a megvalósítási szakaszba léphessen át a folyamat, ennek pedig már a következő

hetekben is szemmel látható jelei lesznek a paksi telephelyen - közölte.

Rámutatott: a

több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet

két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek, mielőtt megadták a "zöld utat".

"A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel" - szögezte le, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint így továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk.

"Ezáltal tudjuk biztosítani Magyarország energiaellátásának biztonságát hosszú távon, azt, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket a nemzetközi energiapiac szélsőséges áringadozásaitól, vagyis fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentési erőfeszítéseinket" - fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt

Az elmúlt néhány év megkérdőjelezhetetlenné tette, hogy az Európai Unió geopolitikai visszaerősödéséhez elengedhetetlenné vált egy új védelmi ipar felhúzása és a versenyképességi szempontok előtérbe helyezése. Ez a két téma több ponton kapcsolódik az uniós stratégiában, de egyik sem megvalósítható az ezekhez szükséges kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés nélkül. Kína az elmúlt évtizedek alatt úgy helyezkedett, hogy ezeknek a kitermelése és feldolgozása is rajta keresztül történjen, így a bármikor újraélesíthető vámháború árnyékában az EU-nak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely rövid távon biztosítja a készleteket, és fokozatosan eléri, hogy egy ország se legyen képes önkényesen zsarolni az EU-t, valamilyen függősége miatt. Az Európai Bizottság ezért olyan tervvel állt elő, amely új beszállítókkal és a beszerzési rendszer kézbevételével kívánja megelőzni a sokszor napi működést is fenyegető készlethiányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×