Infostart.hu
eur:
375.4
usd:
318.03
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Bogár László közgazdász előadást tart az Energiapolitika 2000 Társulat 200. jubileumi ülésén a Magyar Tudományos Akadémián 2020. szeptember 21-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Bogár László: Két világháborút már elvesztettünk, nem kellene egy harmadikat is

Eddig összességében 3-5 ezer milliárd dollár veszteséget okozott a háború Ukrajnának, Oroszországnak és Európának – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bogár László. A közgazdász arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarországnak négy birodalomhoz is alkalmazkodnia kell.

Bogár László szerint az orosz–ukrán háború hosszú távú következményei olyan horribilis összegre fognak rúgni, amit nem is nagyon érdemes kimondani, mert felfoghatatlan is lenne, hiszen a háborúnak még közel sincs vége. Ezért lehetetlen végösszeget mondani azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékű károkat okoz a két főszereplőnek, Oroszországnak és Európának – amellett, hogy nyilván a legnagyobb vesztese Ukrajna lesz – tett hozzá a közgazdász.

Felidézte: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a davosi Világgazdasági Fórumon, májusban, 500 milliárd dollárra becsülte csak az újjáépítési költségek a hazájában, majd ezt követően az ukrán gazdasági miniszter már 750 milliárd dollárról beszélt, míg a Nemzetközi Valutalap és a Világbank „vázlatában” már 1100 milliárd dolláról van szó.

Ráadásul mindez csak az Ukrajnát ért veszteségek kompenzálását jelenti. Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a háború Oroszország számára is legalább ekkora – 1000 milliárd dolláros nagyságrendű – költséget jelent. És az sem téves feltételezés, ha Európa veszteségeit is ezermilliárd dolláros nagyságrendűnek véljük – fogalmazott a közgazdász. Megjegyezte: nemcsak hogy nem ért véget a háború, valószínűleg hozzávetőleg sem tudja senki megmondani, hogy erre mikor kerülhet sor.

Mindenesetre már most 3000–5000 milliárd dollárra rúghat a költségek, károk összege.

Bogár László arra is rámutatott, idézve Orbán Viktort, hogy aki orosz–ukrán békeszerződést vagy fegyverszünetet követel, az súlyosan téved, tudniillik a konfliktus ezt a szintet már messze meghaladta, és kizárólag egy amerikai–orosz egyezség lehet csak értelmezhető.

Magyarország érdeke

Az InfoRádió Aréna című műsorában az is elhangzott, hogy Magyarországnak – uniós és NATO-tagként, Ukrajna szomszédságában és Oroszország közelségében – a jelenlegi háborús helyzetben több birodalomhoz is alkalmazkodnia kellene.

Bogár László szerint az teljesen egyértelmű, hogy az ezer éve itt létező német és orosz birodalomhoz valamilyen módon viszonyulnunk kell, rövid és hosszú távon egyaránt. Megjegyezte, szerinte az Európai Unió „látványtechnika”: nem más, mint a politikai korrektség jegyében „Európába öltözött” Németország. Visszakanyarodva előző gondolatára, hozzátette: kísérletet kell tenni arra, hogy a kölcsönös előnyökön nyugvó, hosszú távú együttműködés feltételeit az említett két birodalommal egyidőben is fenntartsuk. Ám tudomásul kell venni, hogy ma Egyesült Államok a világbirodalom, még ha szellemileg hanyatlik is, tehát róluk sem feledkezhetünk meg. Mindeközben Kína is jelen van a térségben, egyre növekvő befolyással, tehát hozzájuk is alkalmazkodunk kell – vélekedett. Bogár László említést tett továbbá egy láthatatlan birodalomról is, ami nem más, mint a „big tech”.

Vagyis végeredményében

legalább öt birodalomnak a hatalmát és a ránk váró hatását kellene tudomásul venni,

és rövid távon olyan pragmatikus döntéseket hozni, majd ezeket a hosszú távú stratégiai elképzelésekbe beilleszteni, hogy ne hulljunk a semmibe.

„Mert azért kétszer rohadtul megszívtuk” – hangsúlyozta, utalva az első és a második világháborúra, amelyekből Magyarország, különösen az elsőből, felfoghatatlan veszteségekkel került ki.

A közgazdász hozzátette: ha valóban a harmadik világháború zajlik, de legalábbis afféle közelítünk, jó lenne, ha mi, magyarok megtanultuk volna, hogy ne kerüljünk már ki belőle egy újabb történelmi tragédiával, megint abszolút vesztesként. De ehhez szerinte arra lenne szükség, hogy legalább valami minimális egyezség legyen idehaza azzal kapcsolatban, hogy a mi érdekünk minden körülmények között a béke – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×