eur:
398.37
usd:
367.47
bux:
90492.58
2025. március 24. hétfő Gábor, Karina
Nyitókép: Pixabay

Nagy újítás terjed a Balatonnál, a fürdőzőket segíti

Most több, a családosok által is kedvelt strandon vezetik be.

A Balaton Fejlesztési Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata sikeresen pályázott újabb mentős táblák telepítésére. Döntésük alapján a gyenesdiási strandokra állítanak táblákat, melyek a fürdőzéskor, a vízben tartózkodáskor, illetve veszélyhelyzet esetén a pontos helymeghatározással segíti a strandolókat – mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

"Minden táblának van egy egyedi, nyolc számjegyű azonosító száma. Az első négy a település irányítószáma, a következő nyugatról keletre haladva a településen belüli strand sorszáma, az utolsó két számjegy pedig szintén nyugattól keletre haladva jelöli, hogy az adott strandterület hányadik táblájánál, hányadik lépcsőjénél vagy tiltó részénél van a fürdőző" – magyarázta a szakértő.

Bagyó Sándor kifejtette: ez azért fontos, mert

a tapasztalatok alapján bajbajutottak az elmúlt években nem tudtak pontos helyszínt meghatározni a mentők hívásakor.

Az információs tábla másik fontos új eleme, hogy megtalálható rajta az adott strandterület mederrajza, és az azzal kapcsolatos összes információ. A vízügyi hatóság segítségével készített vázlatrajzon szerepel a part távolsága, a víz várható mélysége és a meder kialakítása is, így a fürdőzők vagy a gyerekeket felügyelő szülők tudják, milyen vízmélységre kell számítaniuk.

A mentőöv program néhány évvel ezelőtt kezdődött a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság ötlete alapján. Az első projektben még öt településen helyezték ki a táblákat, melyek azóta is ott vannak.

"Nyilván a szezon lezártával ezeket összeszedik a kollégák. A táblákat nagyon biztonságos módon, talajcsavarral telepítik - így az alsó élük nem sért senkit -, továbbá megfelelő magasságba helyezik őket" - mondta.

Bagyó Sándor szerint a táblák száma növekszik, és bíznak abban, hogy minden strand élni fog ezzel a lehetőséggel. Ez részben annak függvénye, hogy ki milyen módon tudná a projektet finanszírozni, a táblákhoz pályázati pénzt keresni vagy szponzort találni.

"Nagyon szeretnénk, hogy a táblák egységes módon mindenhol információt nyújtsanak bajba kerülteknek és a segítőknek" – tette hozzá a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Oroszország most úgy érzi, az idő neki dolgozik

Bendarzsevszkij Anton: Oroszország most úgy érzi, az idő neki dolgozik

Nem érdeke most Oroszországnak egy általános tűzszünet, így a jelenleg zajló rijádi tárgyalásokon nem lesz könnyű az amerikaiaknak rávenni Moszkvát olyan kompromisszumra, ami nem az orosz ultimátumot tükrözi. Az egyeztetések várható eredményéről az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóját, a posztszovjet térség szakértőjét kérdeztük.

"Valaki" csinálhatott volna "valamit" - Heathrow tanulságai

A brit kormány sürgős vizsgálatot indított a trafótűz az ügyében, ami miatt pénteken bezárták Európa legnagyobb repterét. Közben folyik az egymásra mutogatás: az elektromos hálózat vezetése szerint volt elég áram, nem kellett volna leállnia Heathrow-nak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.24. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódnak a fegyverszüneti tárgyalások, váratlan ellentámadást indított Ukrajna – Háborús híreink hétfőn

Folytatódnak a fegyverszüneti tárgyalások, váratlan ellentámadást indított Ukrajna – Háborús híreink hétfőn

Az amerikai és az ukrán delegáció vasárnap Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásokat a fegyverszünet technikai részleteiről. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök konstruktívnak és előnyösnek nevezte a tárgyalásokat. Ma az Egyesült Államok Oroszországgal folytatja a megbeszéléseket. Ellentámadást hajtott végre Luhanszk megyében az ukrán haderő 3-as számú rohamdandárja, és vissza foglaltak 3 km²-nyi területet, azon belül pedig egy települést is, Nagyját. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 24. 06:38
×
×
×
×