Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.72
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
E-cigarettes on dark background in smoke, mocap, front view
Nyitókép: Aleksandr Pykhteev/Getty Images

Elf Bar- és dohányzásellenes videókkal árasztják el a közösségi oldalakat

Figyelemfelhívó akcióba kezdett a BM-hez tartozó Dohányzás Fókuszpont.

A közösségi médiában indított akcióval hívja fel a figyelmet például az Elf Bar veszélyeire a Dohányzás Fókuszpont – mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezet vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

Demjén Tibor a műsorban azt mondta, már óvodásoknak is indítottak programot, amely a dohányzás veszélyeire hívja fel a figyelmet. A magyarországi óvodák több mint felében, a határon túli intézmények közül háromszázban tartanak felvilágosító foglalkozásokat.

Az Elf Bar, illetve a dohányzás miatt megjelennek azokon a platformokon is, amelyeket a fiatalok látogatnak, így a TikTokon és a Facebookon is; van olyan videójuk, amit már több mint egymillióan láttak – ismertette.

Érdemes felkeresni a cikiacigi.hu oldalt is, ahol az adott életkornak megfelelő információkat lehet találni a dohányzás káros hatásairól. A honlapról letölthető egy 8-10 foglalkozásból álló, pedagógusoknak szánt „csomag” is – hangzott el.

Demjén Tibor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, minden kormányhivatalban elérhető egy életnagyságú bábu és egy érintőképernyős számítógép, amelyen a pedagógusok szemléltethetik a dohányzás káros hatásait.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×