Eddig csupán néhány tervezetet lehetett látni az újításról, a frissen közzétett fotók azonban már szertefoszlatják a kételyeket.
Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől Magyarországon, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik – emlékeztet a Hirado.hu, ami csokorba gyűjtötte, hogy hogyan fognak kinézni a különféle járművek új rendszámtáblái.
Fontos, a már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók maradnak. Az új típusú rendszámtáblák pedig a már megszokott összegekbe kerülnek, tehát a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.
Címerrel kettéválasztott négy betű a hagyományos renszámtáblákon. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája:
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs ZsoltBudapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
Valamint a környezetkímélő járművek rendszámtáblájának mintája:
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő környezetkímélő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
Az egyedi rendszámokhoz hatbetűs szóra lesz szükség. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek egyedi rendszámtáblájának mintája:
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő járművek egyedi rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
Hat számjegyű diplomáciai járművek, különleges betűkóddal. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő diplomáciai járművek rendszámtáblájának mintája:
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő diplomáciai járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
RA-s rendszámokkal üldözik majd a bűnt a rendőrök. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő rendőrségi járművek rendszámtáblájának mintája:
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő rendőrségi járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
A taxisok a TX-megjelölést kapták. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő taxik rendszámtáblájának mintája:
Budapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő taxik rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs ZsoltBudapest, 2022. június 9. A 2022. július 1-től újonnan forgalomba kerülő taxik rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
I, mint ideiglenes. 2022. július 1-től felszerelhető, ideiglenes, idővel lejáró rendszámtábla mintája:
Budapest, 2022. június 9. 2022. július 1-től felszerelhető, ideiglenes, idővel lejáró rendszámtábla mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
A 2022. július 1-től felszerelhető (pl. mezőgazdasági gépekre) ideiglenes rendszámtábla mintája:
Budapest, 2022. június 9. 2022. július 1-től felszerelhető (pl. mezőgazdasági gépekre), ideiglenes rendszámtábla mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
A gépkocsi kerékpárszállító eszközére felszerelhető rendszámtábla mintája:
Budapest, 2022. június 9. A gépkocsi kerékpárszállító eszközére 2022. július 1-től felszerelhető rendszámtábla mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be a nyár közepétől, mert a jelenlegi karakterkészlet adta lehetőség a vége felé közeledik. MTI/Demecs Zsolt
A szlovákiai SCIO közvélemény-kutató ügynökség március végi felmérése szerint a Szlovákiában élő, a magyarországi eseményeket figyelemmel kísérő válaszadók körében Orbán Viktor élvez előnyt. A Tisza elnöke, Magyar Péter főként a fiatalabb válaszadókat és a szlovák ellenzék támogatóit szólítja meg.
Siófokon egyre súlyosabb problémát okoz a varjak túlszaporodása. A hatóságok azonban továbbra sem engedélyezik az állománygyérítést és a fészkek eltávolítását. A bürokratikus akadályok miatt a város vezetése most arra kéri a helyieket és a nyaralótulajdonosokat, hogy panaszaikkal közvetlenül az Agrárminisztériumhoz forduljanak - olvasható Lengyel Róbert polgármester Facebook-bejegyzésében.
President Donald Trump says the US and Iran will work closely, while Tehran says it will reopen the Strait of Hormuz as part of a conditional two-week truce.