Infostart.hu
eur:
356.03
usd:
312.49
bux:
140663.47
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Detail on the rear light of a car.
Nyitókép: bizoo_n/Getty Images

Most bárkiből lehet autós újságíró

Pályázatot hirdetett Az Autó című szaklap, kritikai szemléletű teszteket várnak a saját, vagy egy családi, baráti körben fellelhető autóról. A részletekről Szécsényi Gábort főszerkesztőt kérdezte az InfoRádió.

Pályázatot hirdetett Az Autó című szaklap egykori alapító-főszerkesztőjére emlékezve. Surányi Péter a pályáját az Autó-Motor magazin újságírójaként és szerkesztőjeként kezdte, 1993-ban szintén alapító-főszerkesztője volt az Autó2 című lapnak, szerepelt és készítette az Autó2 című tévéműsort a 1990-es években.

Szécsényi Gábor az InfoRádióban elmondta: a pályázat valójában nem Surányi Péter korai, 2020 végén bekövetkezett halálával függ össze, hiszen ez az egész az ő fejéből pattant ki évekkel korábban, úgy gondolva, hogy pályázat útján fel lehetne kutatni olyan fiatal tehetségeket, akik érzik magukban az indíttatást arra, hogy autókat teszteljenek, de végül ez az ő életében már nem valósult meg.

Ami a pályázatot illeti, nem kell új, ma forgalmazott modellről szólnia, a legfontosabb – ahogy a néhai főszerkesztői is tartotta – az írás mindenféle befolyástól, elfogultságtól mentes legyen. További megkötés, hogy a pályázatok wordben készüljenek, 6 ezer leütés terjedelemben, és tartalmazzanak 5-6 nagy felbontású fotót, ami azért is lényeges, mert az első három helyezett írásai megjelennek Az Autó felületein, a fődíjas pedig képviselheti a szerkesztőséget jövőre egy nyugat-európai autóbemutatón.

A pályaműveket 2021. december 20-ig várják azauto@azauto.hu e-mail címre, az eredményhirdetés 2022 januárjában várható. Szécsényi Gábor végül megjegyezte, a nagy felbontású képeket valamilyen fájlküldő rendszerrel várják, elkerülendő a szerkesztőség levelezőrendszerének túlterhelését.

További részletek itt olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×