Infostart.hu
eur:
356.12
usd:
312.56
bux:
140805.69
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: azauto.hu

Elhunyt Surányi Péter

Az egyik legismertebb és legelismertebb hazai autós újságírót, aki az InfoRádió szakmagazinjának is évtizedes partnere volt, 73 éves korában érte a halál.

"Nagy veszteség ért minket. Ha nem róla volna szó, akkor bizonyára a szokásos fordulattal (súlyos betegség) tudatnánk, elhunyt Surányi Péter. Ha itt volna még közöttünk, szólna: nem kell mellébeszélni, írjátok úgy, megölte a rák. A tiszta beszéd, a tények híve volt, eszerint írt és ezt várta el munkatársaitól is" – emlékezett meg Surányi Péterről az általa alapított azauto.hu.

A nekrológból kiderül, hogy otthonról hozta az autózás szeretetét. Édesapja, Surányi Endre (a legendás Bandi bácsi) a magyar autós újságírás doyenje, még 75 éves kora felett is robogóval szelte az utakat. Péter, atyai örökség, nem különben. Lehetett volna mérnök vagy feltaláló, mégis autós újságíró lett. Pályája 1974-ben kezdődött, az akkori egyetlen autós lap, az Autó-Motor szerkesztőségében. A rendszerváltás előtti alapította kollégáival az Autópiac nevű magazint, amely a legkelendőbb autós lap lett. Amikor egy nagy német cég bevásárolta magát a kiadóba, Surányi Péter hamarosan távozott, és a vezetésével megjelent az Autó2, az akkori egyetlen magyar tulajdonú, független autós lap. Amikor időlegesen elveszették az Autó2 nevet, kényszerűen váltottak Az Autó névre. Évekig elhúzódó jogi küzdelem árán sikerült visszanyerni a lap nevét, de már nem változtatták meg az újság és a portál nevét, amelynek visszavonulásáig ő volt a főszerkesztője. Utána is részt vett az Autó mindennapjaiban, kitalálta magának a senior archivektor titulust, ami az esetében az örökké vidám, mindenben szívesen segítő, de a fiatalabb kollégákat helyzetbe hozó lapalapítót jelentette. Szenvedélyes kávéivó és óragyűjtő volt, minden érdekelte, ami modern, új és érdekes technikai megoldást tartalmazott.

Tagjai közé választotta az európai Az év autója zsűri, aktív, kivételesen tájékozott részvevője volt a társaságnak. Gyakran szerepelt tévéműsorokban, még többször hallhatták színes előadását autós rádióadásokban. Nyugdíjasként sem távolodott el a szakmától, a hazai sajtóban elsőként figyelt fel és tudósított folyamatosan arról a környezetpusztító csalássorozatról, a Volkswagen-botrányról. Nem jutott vállalt feladata végére, közbeszólt az utóbbi hónapokban mind súlyosabbá váló betegsége.

Surányi Péter alapítója és állandó résztvevője volt az InfoRádió 2005-ben elindult autós magazinjának, a Tempónak. Az Autó2, majd az Az Autó együttműködésével készülő műsor korai adásaitól fogva,13 éven át volt a Tempó lelke.

Emlékét, örökké vidám hangját megőrizzük.

Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×