Infostart.hu
eur:
355.51
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere beszédet mond a Közös ellenzéki tüntetés a szabadságért, a korrupció ellen! címmel szervezett demonstráción a II. kerületi Bem téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján, 2018. október 23-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Meglepetéssel indult Márki-Zay Péter kampányrendezvénye

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke is megjelent Márki-Zay Péter budapesti rendezvényén. Felszólalt Karácsony Gergely, Hadházy Ákos és Szél Bernadett is. A szervezők tájékoztatása szerint a Madách téren 4-5 ezer ember hallgatja a beszédeket. Az internetes közvetítést mintegy 8 ezer fő nézi.

Király Júlia egy vallomással kezdett a budapesti Madách téren felállított színpadon.

Mint mondta: soha nem volt még kampányrendezvényen, ám amikor megismerte Márki-Zay Pétert, rájött, hogy ő az igazi esélyese ellenzéki oldalon jövőre. Kiemelte, hogy ezzel önmagát is meglepte, de biztos abban, hogy most erre van szükség.

Király Júlia arról is beszélt, hogy fiatal tanítványi hívták fel a figyelmét Márki-Zay Péterre. Ezután tanulmányozta az MMM vezetőjének a nyilatkozatait, és azt tapasztalta hiteles ember, akinek valóban van esélye a következő választásokon.

Hozzátette: az általa támogatott jelöltnek vannak hibái, de nyitott a vitákra, és ez biztosítékot jelent.

Király Júlia után Hadházy Ákos lépett színpadra. A független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nem az a legfontosabb, hogy ki lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hanem az: lesz-e legalább 20 ezer önkéntese az ellenzéknek jövő tavasszal.

Arról is szólt: nem szabad azt hinni, hogy az előválasztás eredményei automatikusan elvezetnek a majdani ellenzéki győzelemhez. Hangsúlyozta: jelenleg még nem áll nyerésre az ellenzék, még nagyon sokat kell tenni a választási sikerért.

Harmadikként Szél Benadett a színpadon. A parlamenti képviselő hengsúlyozta: bárki lesz a miniszterelnök-jelöltje az ellenzéknek, be kell állni mögé.

Szél Bernadett sem beszélt Dobrev Kláráról, inkább az összefogást hangsúlyozta. Mint mondta: több dolog van, ami összeköti a potenciális ellenzéki szavazókat, mint ami esetleg elválasztaná őket egymástól.

Szél Bernadett után felolvasták Pálinkás József levelét. Ennek lényege, hogy a politika főszereplői a választók, övék az igazi hatalom.

A hallgatóság körében megjelent Kőszeg Ferenc is.

Szeged polgármestere, Botka László is levelet írt, amelyet felolvastak Márki-Zay Péter rendezvényén. Botka szerint a pártok nem elegendők a választási sikerhez, ahhoz nagyon kell a minél teljesebb összefogás. Szeged polgármestere kiemelte: egy ilyen összefogás szerinte Márki-Zay Péter mögött jöhet létre.

Gyurcsik Ádám, az MMM ifjúsági tagozatának vezetője az első szavazók, a fiatalok fontosságáról beszélt. Mint mondta, most egy tanárszakos egyetemistának dolgoznia kell, hogy tanulhasson, ám ha tanítani kezd, kevesebbet fog keresni, mint kávéházi felszolgálóként.

Karácsony Gergely is felszólalt a rendezvényen. Mint mondta: most szelíd forradalom zajlik Magyarországon, amely maga a történelem. Hangsúlyozta: a politika nem a politikusokról szól, hanem a választópolgárokról.

A főpolgármester megismételte korábbi szavait és kiemelte, hogy a visszalépés könnyű volt számára, hiszen Márki-Zay Péter egy becsületes európai ember, aki szereti a hazáját.

Azért támogatok most egy jobbközép politikust, mert újabb szövetségeket kell kötni a siker érdekében - mondta.

Kiemelte: nem Dobrev Klára ellen kampányolnak, mint mondta: igenekre van szükség a tagadással szemben. Újra elmondta: most Márki-Zay mögött jöhet létre a legnagyobb egység.

Márki-Zay Pétert maga a főpolgármester konferálta fel.

Mint mondta: az elmúlt napok legnagyobb hőse és nyertese Karácsony Gergely.

Az MMM vezetője bejelentette, hogy Karácsony Gergely egy olyan kutatási eredményt osztott meg vele, amely szerint az az ellenzéki tábor, ahol Márki-Zay a miniszterelnök-jelölt, most 7 százalékponttal megnyerné a választást.

Nem Dobrev Klárának, hanem Gyurcsány Ferencnek üzent, mint mondta: reméli, a DK vezetője is Márki-Zay Péter mögé áll be majd jövő tavasszal.

Továbbra sem került szóba a DK-val való ellentét, de az MMM miniszterelnök-jelöltje azért hangsúlyozta, hogy polgármesterként ő nagyon sokat tesz a romák felzárkóztatásáért, és az azonos neműek párkapcsolatának elismerését is mindig fontosnak tartotta.

A jelölt többször is hangsúlyozta, hogy nem egyedül járja az útját, hanem Karácsony Gergellyel együtt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×