Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: boon.hu/Sátoraljaújhely polgármesteri hivatal

Függőhíd épülhet Magyarországon - fotó

Gyalogosok használhatják majd a látványos átkelőt.

Sátoraljaújhely két hegycsúcsa között létesülhet függőhíd, a pályáztatásról már 2017 óta lehetett hallani. Az uniós közbeszerzési közlönyben (TED) most megjelent hirdetmény alapján meg is született a döntés a nyertes kivitelező tekintetében - írta a Magyar Építők. A Szárhegy és a Várhegy közötti kötélhíd megépítése a Graboplan Industrie Kft. feladata lesz, amely több mint 4 milliárd forintból valósíthatja meg a gyalogos létesítményt.

A vállalkozó szellemű turisták a Várhegyen és a Szár-hegyen kiépülő, illetve már meglévő utakhoz és sétányhoz kapcsolódó turistaösvényekről érhetik el a függőhidat a Zemplén Kalandpark nyitvatartási idején belül, belépőjegy ellenében. Beléptető kapukon való áthaladás után mehetnek végig a mozgás- és rezgésérzékeny szerkezeten.

A 700 méter hosszú függőhíd két idegenforgalmi szempontból is népszerű emlékhelyet köt majd össze: a Szár-hegyen látható Magyar Kálváriát, amelynek stációi a trianoni békediktátum során elcsatolt városok neveinek állítanak emléket, valamint a Várhegyen éppen feltárás és turisztikai fejlesztés alatt álló sátoraljaújhelyi várat.

A polgármester a boon.hu-nak azt mondta, a megépülő létesítmény hasznát nem csupán városuk, hanem Tokaj-Hegyalja mind a 27 települése, valamint a zempléni Hegyköz is látja majd, ugyanis évente egymillió turista idelátogatásával számolnak.

  • Korszerű és tartós anyagok felhasználásával épül meg a függőhíd, de a kötélszerkezet erőjátékát jól megmutató és a hagyományos módon készített kötélhidak (pl.: inka kötélhidak) megjelenését imitáló kialakítással. A híd kinézetének megválasztásakor kerülték a látványt befolyásoló függesztő elemek alkalmazását.
  • A parabola alakú hídon a legmeredekebb szakaszok (maximum megközelítőleg 15 százalékosos meredekséggel) a hídfőknél alakulnak ki, a híd középső, több száz méter hosszú szakaszán pedig egy kellemesen járható, közel vízszintes szakasz adódik.
  • Az acélszerkezet beépítése és szerelése – kötélelemek nélkül - minimum 140 tonnát tesz ki.
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×