Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
320.97
bux:
129577.39
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Bejelentésözön Orbán Viktortól a Kormányinfón – a nap hírei

Elveszti a védettségi igazolványát az, aki nem veszi fel a második oltását – jelentette be a miniszterelnök. Fél évvel meghosszabbodhat a táppénzjogosultság a koronavírushelyzet miatt. Új Atlanti Chartáról állapodott meg a brit kormányfő és az amerikai elnök.

Elveszti a védettségi igazolványát az, aki nem veszi fel a második oltását – jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a kormányinfón közölte: 137 ezren nem vették fel a második oltást, pedig már lejárt a határideje. Őket törölni fogják a védettségi nyilvántartásból, ha nem oltatják be magukat. Bejelentette azt is: engedélyezik, hogy a 12-16 év közöttiek is kapjanak oltást. Szólt arról is, hogy tíz napos fizetett szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a járvány elleni védekezésben. Orbán Viktor közölte: a kormány a járványok és a népvándorlás korszakára készül és új nemzeti konzultáció indul a gazdasági újraindításról. A Fudan Egyetem ügyéről azt mondta: Budapesten helyi népszavazás fog dönteni az intézményről.

Fél évvel meghosszabbodik a táppénzjogosultsága azoknak, akik a járvány miatt nem kaphatták meg a gyógyulásukhoz szükséges kezelést – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kormányrendelet hatálya azokra terjed ki, akiknek a veszélyhelyzet alatt jár le egyéves táppénze, de a járvány miatt, önhibájukon kívül nem jutottak hozzá a szükséges egészségügyi beavatkozáshoz.

Pandémia-értékelő regiszter jöhet létre az oltási stratégia támogatására – ezt is tartalmazza az a módosító csomag, amelyet csütörtökön fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló előterjesztéshez. Az előterjesztő az új regiszter létrehozását azzal indokolja, hogy az egyes, nyugati és keleti vakcinák hatékonyságának tudományos összevetésére Európában nem áll rendelkezésre máshol ilyen, országos adatbázis.

Péntektől teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a koronavírus ellen már beoltott ukrán és magyar állampolgárok a két ország között, függetlenül attól, hogy milyen oltóanyagot kaptak – közölte a külügyminiszter. Így már 15 országgal született megállapodás a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról. Szijjártó Péter reményei szerint a következő hetekben újabb megállapodások születhetnek.

Átadták Budapesten a teljes körűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát. Az 1872-ben felavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy a legtöbb állam félt kiállni a zsidó emberek mellett az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban, a közelmúltban. Magyarország azon kevés állam egyike volt, amelynek volt ehhez bátorsága. Ronald S. Laudert fogadta Orbán Viktor kormányfő, aki megismételte: a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll az antiszemitizmus ellen.

72 órán belül elvégzett negatív koronavírus-teszttel is jöhetnek a külföldiek három nemzetközi autóversenyre - közölte a Miniszterelnökség. A rendezvény szervezője köteles a beléptetését megtagadni annak, aki a védettségét nem igazolja. A Kamion Európa-bajnokságot június 12-13-án, a Formula-1-es Magyar Nagydíjat július 30. és augusztus 1. között, a Túraautó Világkupa magyarországi futamait pedig augusztus 21-22-én rendezik meg.

A koronavírus elleni oltóanyagok szabadalmi védettségének feloldását sürgeti az Európai Parlament. A cél az oltási kampányok felgyorsítása és a nagyarányú globális védettség elérése. Az EP állásfoglalása tárgyalást javasol a Kereskedelmi Világszervezettel a szabadalmi oltalmak felfüggesztéséről, hogy világszerte jobban hozzá lehessen férni a megfizethető egészségügyi termékekhez, könnyebb legyen megszüntetni a globális gyártás akadályait és az ellátási hiányt.

Hivatalosan is bejelentette az amerikai elnök, hogy az Egyesült Államok félmilliárd adag Pfizer-vakcinát vásárol a rászoruló országoknak. A G7 csoport holnap kezdődő, nagy-britanniai csúcstalálkozójára érkezett Joe Biden az előzetes jelentéseket megerősítve elmondta: a szállítmányt az amerikai kormány csaknem száz olyan ország között osztja szét, amelyeknek égető szükségük van e segítségre a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és az adományhoz Washington semmiféle feltételt nem szab.

Bevezetik Németországban az okostelefonra fejlesztett védettségi igazolást. Ezzel az Európai Unió teljes területén tanúsítható a védettség. A CoVPass nevű alkalmazás lényege, hogy letöltése után a telefon kamerájával be kell olvasni a vakcina beadását követően papíron kiállított oltási igazolás mellé járó QR-kódot Az egyelőre csak oltási igazolásként alkalmazható megoldást fokozatosan vezetik be, várhatóan a hónap végére fér hozzá mindenki.

Új Atlanti Chartáról állapodott meg a brit kormányfő és az amerikai elnök a 80 éve aláírt hasonló dokumentum mintájára. Joe Biden kétoldalú megbeszélést tartott a vendéglátó Boris Johnsonnal. A dokumentum első pontja szerint a két ország elkötelezte magát a demokrácia és a nyitott társadalmak védelme mellett. Az Atlantic Charta alapján London és Washington az átláthatóság, a jogállamiság, a civil társadalom és a független média védelmének szószólója lesz.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×