Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.7
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Egy nővér injekciót ad be a gyermek-aneszteziológiai és intenzív osztályon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában 2016. október 13-án. Az 1976-ban létrejött intézmény október 14-én ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját.
Nyitókép: MTI Fotó: Vajda János

Nem akármit tűz a zászlajára a Bethesda

Az a cél, hogy egy egységesebb magyar gyermekegészségügy épüljön nemzetpolitikai szinten – mondta az Inforádiónak Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „a 2021 a nemzeti újrakezdés éve” keretében tematikus hónapokat tart. Ennek részeként februárban a gyermekegészség kerül a középpontba, együttműködve a Bethesda Gyermekkórházzal, a Magyar Gyerekorvosok Társaságával és a Magyar Védőnők Egyesületével.

Az első online konferencián a táplálkozás, a másodikon a gyermekneurológia volt a téma – ismertette az InfoRádiónak Velkey György, hozzátéve, hogy igyekeztek a gyakorlati szemléletről beszélni és ebben konzultálni a határon túli kollégákkal. Körbejárva például a csecsemők táplálkozási kérdéskörét, mind pszichológiai, mind élettani aspektusaikat illetően. Téma volt továbbá a gyerekideggyógyászat, az epilepsziától a fejfájásokon keresztül a különböző genetikai és egyéb zavarokkal bezáróan, megvitatva azokat a cselekvési lehetőségeket, amelyek a szakmában kínálkoznak.

Velkey György a következő hetek további két alkalmával kapcsolatban megjegyezte: az egyik kicsit speciálisabb: a hit és a gyógyítás kapcsolatát boncolgatja majd, míg az utolsó egy gyerkpszichológiai–pszichiátriai konzultáció lesz.

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy

az egész határon túli magyar társadalmat is érinti ez a mostani programsorozat,

a magyar közösségek megtartásában ugyanis kulcsfontosságú, hogy magas színvonalú, magyar nyelven elérhető egészségügyi ellátás működjön a határainkon túl is. Miközben a Magyarországi Református Egyház gyermekkórházának, de a Magyar Gyermekorvosok Társaságának is a sok éves tapasztalata, hogy számtalan anyanyelvi szakmai kérdéssel kapcsolatban semmilyen, vagy nagyon kevés támogatást kapnak a határon túli kollégák, valamint a családok is – tette hozzá Velkey György, aki emiatt még inkább lényegesnek tartja a kapcsolatépítést, hogy

egy egységesebb magyar gyermekegészségügy épüljön nemzetpolitikai szinten, határon belül és kívül.

A Covid-világjárvány elszigeteltté teszi a szakembereket is, ezért is fontos, hogy a határon túli kapcsolatok az online térben is folytatódjanak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×