Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143097.07
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Hiúz, magyar festéssel. (Miniszterelnöki Kormányiroda)

Két év múlva már itthon is gyártani fogják a világelsőként rendelt Hiúzokat

Jóval szélesebb lesz a közös munka a német Rheinmetall céggel, mint a világszínvonalú Lynx gyalogsági harcjárművek gyártása.

A Magyar Honvédség a világon elsőként rendelt a német Rheinmetall hadiipari cégtől Lynx, vagyis „Hiúz” névre hallgató csúcstechnológiás harcjárműveket. A gyártásra tavaly ősszel közös vegyesvállalatot alapított a két fél. A tervek szerint a zalaegerszegi gyár a magyarországi védelmi ipar kitörési pontja is lesz egyben - derült ki az Index interjújából, amelyben a kérdésekre Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos válaszolt.

A 46 Lynx járműből álló kezdeti sorozat gyártása ebben az évben megkezdődik Németországban, míg

a második sorozat gyártása 2023 januárjában kezdődik Magyarországon, Zalaegerszegen.

Az évenként gyártott járművek száma a tervezett sorozattól és a változatoktól függ. A kibocsátás tíz és negyven rendszer között lesz évente.

A remények szerint a magyar megrendeléssel egyidejűleg már külföldre is gyártani fognak itt. Az üzleti modellt ennek figyelembevételével a hosszú távú piaci fenntarthatóság igényeire tekintettel dolgozták ki.

A Rheinmetall Hungary 300 magasan képzett munkavállaló foglalkoztatásával számol a gyártás felfuttatásának fázisában, 2023-ban. Külsős munkaerő-toborzókkal dolgoznak a németeknél is itthon is, de tervezik, hogy felveszik a kapcsolatot az egyetemekkel, hogy elérjék a hallgatókat, jövőbeli végzett alap- és mesterszakosokat, PhD-seket Magyarországon.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a csúcstechnológiás légvédelmi radarjait is a Rheinmetall Kanadától szerzi be, Armin Papperger elmondta:

"a Rheinmetall megfontolja teljes termékpalettája számára a helyi gyártást és bedolgozást Magyarországon.

Az igazság az, hogy a helyi gyártás csak egy aspektusa a projekt megvalósítási fázisában sorra kerülő, átfogó ipari együttműködésnek. Az általunk szállított élvonalbeli, valós körülmények között kipróbált Aktív Elektronikus Nyalábeltérítésű (AESA) radart járművekre kell integrálni. A rendszer mobil irányítóközpontot, kommunikációs infrastruktúrát és generátorokat is tartalmaz, amelyek a magyar iparral való együttműködésre adnak lehetőséget.

A Rheinmetall és a magyar cégek közötti együttműködés a tudás- és technológiatranszferre is kiterjed, amely a tervezésben és a gyakornoki képzésekben való helyi részvétellel valósul meg.
Ezen túlmenően egyes részegységek helyi beszerzésére, gyártására is sor kerül egyes alrendszerek helyi összeszerelésével és integrációjával egyetemben. A projekt része a teljes radarrendszerek helyi összeszerelése, integrációja, tesztelése és végső leszállítása is a Magyar Honvédség részére. Végül, de nem utolsósorban pedig helyi tervezőirodákkal fogunk dolgozni, hogy integráljuk a rendszereket Magyarország vezetés-irányítási hálózatába".

Maróth Gáspár kijelentette: bár korábban nem teljesítette Magyarország a NATO-nak tett haderőfejlesztési vállalásait, a legutóbbi NATO-értékeléseink alapján a megkötött szerződések és az elindult szállítások ismeretében a szövetség teljesítettnek veszi az eddigi vállalásokat.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Eközben Európába is nagy mínuszokat láthatunk, Amerikába viszont már a technológiai szektorban megérkezett a felpattanás. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×