Infostart.hu
eur:
388.37
usd:
330.18
bux:
110559.74
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: Pxhere

Koronavírus: egyáltalán nem temetik a mozikat

Jelentős bevételtől esnek el a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen bezárt magyarországi filmszínházak. Attól azonban nem tartanak, hogy a távmozizás miatt ne lenne igény a jövőben a hagyományos mozik által nyújtott komplex hang- és képélményre.

A tervezettnél több mint 300 millió forinttal kevesebb lesz idén a Budapest Film Zrt. filmszínházainak bevétele, mondta az InfoRádiónak Liszka Tamás igazgató, aki szerint a másfél milliárdos költségvetésükben ez igen tekintélyes „lyuk”. Ráadásul a kis művész- és vidéki mozik eddig sem a meggazdagodás reményében működtek, hanem, hogy a mozikultúrát országosan fenntartsák, és esetükben is komoly az aggodalom, hogy hová fog a helyzet fajulni.

A Budapest Film igazgatója szerint a járvány után is kereslet a távmozik szolgáltatásaira, de ezek nem helyettesíthetik a hagyományos mozik által nyújtott komplex hang- és képélményt. „Van ugyan egy átrendeződés, de végül mindenki meg fogja találni a helyét – vélekedett –, és ha még hétköznapi élménnyé is válik, hogy egy–egy filmet az interneten nézünk meg, szeretném, ha a moziélmény különlegessége, ünnepszerűsége, ami miatt filmszínháznak nevezhetők a mozik, az sem felejtődne el teljesen.”

Tovább súlyosbítja a magyarországi mozik gazdasági helyzetét, hogy a decemberi csúcsidőszak jegybevételeitől is elesnek. Minderről Buda Andrea, a Cinema City-mozihálózat marketing- és PR-igazgatója beszélt az InfoRádiónak.

„Általában, amikor nincs pandémia, akkor az egész évben a legnagyobb csúcsszezon a december, egész pontosan a két ünnep közötti időszak, amely a teljes éves árbevételből, illetve nézőszámból nagyjából 12 százalékot hoz be. Hasonlóan kiemelt periódus a nyár. Miután viszont a mozik januártól március közepéig, majd júliustól nagyjából novemberig, a második zárásig tudtak üzemelni, több mint fél éves kiesésről lehet beszélni, amely során számos olyan film bemutatója maradt el, amelyek top 10-esek, vagyis a legnézettebbek lettek volna az idei évben” – jegyezte meg Buda Andrea.

A Cinema City-mozihálózat marketing- és PR-igazgatja szerint a mozizás még mindig az egyik legolcsóbb szórakozás, és ha lesznek jó filmek, az újranyitás után sem veszítenek népszerűségükből a filmszínházak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Elkezdődött a választási költekezés: mi jöhet a költségvetésben jövőre?

Elkezdődött a választási költekezés: mi jöhet a költségvetésben jövőre?

Megjelent a Checklist legfrissebb adása. Mai műsorunk első részében arról lesz szó, hogy a választási osztogatás már elkezdődött, de egy kicsit másképp néz ki, mint eddig. Ellentmondásos volt a költségvetési politika teljesítménye 2025-ben, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán, ennek pedig leginkább az az oka, hogy a költségvetés teljesen elvesztette horgony szerepét. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. 

 A folytatásban a pezsgőpiacról beszélgetünk Fiáth Attila nemzetközi borakadémikussal, aki amellett, hogy szakértői tippeket ad a karácsonyi-szilveszteri pezsgőválasztáshoz, segít azt is megérteni, hogy miért készít pezsgőt, habzóbort egyre több magyar pincészet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×