XXI. Század Intézet: így született a Soros-birodalom

Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője a XXI. Század Intézetnek készített elemzésében a Soros-birodalom megszervezésének 1984 és 1994 közé eső első tíz évének, főként magyarországi eseményeit mutatja be. A teljes szöveg itt olvasható.

Ki is Soros György?

Kritikusai szerint nemzetközi tőzsdespekuláns, támogatói szerint milliárdos filantróp. Önmagát elsősorban nem is pénzembernek, hanem bölcselőnek tartja, noha elmélete kritikusai szerint nem több lapos börzefilozófiánál. Jó harminc éve így nyilatkozott: „Nekem többet jelentene, ha a filozófiámat jobban ki tudnám bontani. Csak véletlenül Amerikában pénzt keresni könnyebb, mint filozófiát írni. És ez által ott érvényesültem. Ha olyan filozófus lennék, aki befolyásolni tudja a világ sorsát, akkor inkább lennék filozófus, mint pénzember.” A kettő közötti szoros összefüggést bizonyítja, hogy 2017 novemberében személyes vagyona nagy részét, mintegy 18 milliárd dollárt alapítványához csoportosított át, amelyet elnököl is. „Azt szeretném, ha financiális, filantróp és filozófiai spekulánsnak tartanának” – ezekkel a szavakkal vette át Oxfordban tiszteletbeli diplomáját.

Elmélet és gyakorlat

Soros – meglehetősen szerény bölcseleti perspektívával bíró – ismeretelmélete szerint az emberek ítéletei szükségképpen korlátozottak, így a világ reális tényei és azok az ismeretek, amelyekből az emberek kiindulva döntést hoznak, nem fedik egymást. Egy másik megállapítása szerint, miközben valamit vizsgálunk, megfigyelünk és ítéletet alkotunk róla, meg is változtatjuk. Ezt a hétköznapi igazságot (vagyis, hogy tetteink nem szándékolt következményekkel járnak) a „reflexivitás általános elméletének” nevezi, amelyben az emberi cselekvés okozataiban a nem ismert információk miatt bekövetkező tévedéseknek és ezek megjósolhatatlan következményeinek ad elsőbbséget.

Erre építette fel tőzsdei tevékenységét, amely leginkább a hitelpiacokon kialakuló eszköztárbuborék kihasználásán (devizaárfolyamnyereség elérésén, vagyis shortoláson) alapul. A közgazdaságtudomány bevett szabályai helyett Soros ugyanis nem az egyensúlyi helyzetet keresi, hanem azt használja ki, amikor felborul a kereslet–kínálat viszonya. Politikai befolyásszerzése is a politikai egyensúlytól távol eső helyzetek (forradalom, migráció, rendszerváltás) kihasználásán – vagy éppen megteremtésén – alapul, amelyre emlékei szerint még az 1917-es orosz forradalmat a helyszínen átélő apja tanította.

A Nyílt Társadalom Alapítvány

Elmélete, amint ő maga írja, „alapkezelőként a pénzkeresésben, filantrópként pedig a költekezésben nyújtott segítséget”. Két legelső könyvében (A pénz alkímiája. 1987, Opening the Soviet System. 1990) nem is csinált titkot belőle, hogy a „zárt társadalmak felnyitása” és pénzpiaci machinációi összefüggenek egymással. A két tevékenysége közötti szoros kapcsolat legjobb példája az volt, amikor az angol font elleni, 10 milliárd dollár értékű és végül kettőt jövedelmező 1992-es támadása – amely előtt London kénytelen volt kapitulálni és devalválni a fontot – után három hónappal 250 millió dollárt utalt át egyetemének.

Soros cége, az 1969-ben alapított – a nevét Heisenberg határozatlansági tétele után kapó – Quantum Fund alaptőkéje indulásakor mindössze 4 millió dollár volt. A hedge fund értéke 1979 és 1981 között megnégyszereződött: 100 millióról 400 millióra nőtt. Éppen ekkoriban, 1979-ben hozta létre szervezetét, amelyet – ezúttal Karl Popper előtt tisztelegve – Nyílt Társadalom Alapítványnak (Open Society Foundations, OSF) nevezett el.

Aczél–Soros-paktum

A Nyílt Társadalom Alapítványok 1984-ben kezdte meg terjeszkedését, méghozzá elsőként Magyarországon, nem mellesleg az állampárttal való egyetértésben, a Magyar Tudományos Akadémián keresztül. A sikeres magyarországi nyitás után, a közép- és keleteurópai rendszerváltoztatások előtti fél évtizedben, majd az azt követő években régió-szerte alapítványokat hozott létre.

Soros György később alapítványt akart létrehozni a magyar kultúra, tudomány, művelődés, képzőművészet és egészségügy támogatására, amelynek finanszírozását akkoriban az államon keresztül lehetett kivitelezni. A pártállam nem engedte, hogy az általuk adakozó kedvű, idegenbe szakadt hazánkfiának tekintett amerikai-magyar milliárdos New York-i alapítványán finanszírozza itthoni tevékenységét. Ezért külön szervezetet kellett létrehozni Soros Alapítvány néven; majd egy névleg nem pártállamfüggő testület, azaz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) égisze alá terelték a kezdeményezést. A végső konstrukció végül egy vegyesbizottság lett, méghozzá MTA–Soros Alapítvány Közös Bizottság néven.

Aczél György az MSZMP PB előtt 1989. május 22-én számolt be az együttműködési szerződés aláírásáról, ugyanitt október 23-án pedig arról, hogy személyesen találkozott Soros Györggyel. A különböző visszaemlékezésekből tudható, hogy a találkozó témája egyfelől az volt, hogy a Bizottság titkára Kardos László szociológus lehessen, másfelől pedig, hogy a Bizottság minél távolabb kerüljön az Akadémiától és a Művelődési Minisztériumtól. Soros a ’80-as évek második felében minden ponton engedményeket ért el, noha 1987-ben még személyesen Kádár is megorrolt rá az ösztöndíjjal támogatott ellenzékiek személye miatt. Végül azonban mindkét fél elérte, amit akart: Soros példátlanul (párt)államfüggetlenül tudta folyósítani valóban bőkezű támogatását, az 1982-es Világbank- és IMF-csatlakozás után, főleg az 1986-tal kezdődő peresztrojka idején pedig az MSZMP a Soros Alapítvány
működésén keresztül tudta demonstrálni nyugati nyitását.

A Soros Alaptítvány tevékenysége egyre bővült, vezetője az 1984 és 1994 közötti évtizedben saját számításai szerint évente átlagosan 3 millió dollárt áldozott magyarországi céljaira, melyek között, mások mellett, felsorolható több mint kétezer fő támogatása, 700 xeroxgép beszerzése, több mint 700 belföldi ösztöndíj lehetővé tétele, az iskolatejprogram finanszírozása vagy közel 140 újság és folyóirat fenntartása.

1984 és 1990 között mindvégig Magyarország volt a későbbi Soros-alapítványhálózat tesztterülete. Az ekkoriban Közép- és Kelet-Európában elköltött összeg fele ide áramlott. 1990-ben ő maga nevezte „magyar támaszpontnak” egykori hazáját, ahol „megtanultunk meghatározott keretek között működni”. Ekkori tevékenységével kapcsolatban 1990-ben így fogalmazott: „Ma már jóval többről van szó, mint csupán az alapítványokról – gazdaságpolitikáról és nemzetközi ügyekről. Közéleti személyiség lettem, sőt szinte államférfiként kezdtem szerepelni. Ez a helyzet némileg visszás volt, hiszen nem képviseltem semmilyen államot, de hamar hozzászoktam.”

Terjeszkedés

Soros a magyarországi sikereken felbuzdulva 1986-ban Kínában tett kísérletet alapítvány létrehozására, ami sikerült is, azonban az hamarosan a kínai titkosszolgálat kezébe került és a pekingi visszarendeződési folyamat után az irodát be is zárta. Ennél sikeresebb volt az 1989/90 előtti másik két térségbeli kísérlete: 1987 során ugyanis Varsóban és Moszkvában is létrejött egy-egy iroda, illetőleg alapítványszervező-bizottság. 1989–90-ben Kijevben, majd az immár függetlenné váló Észtországban és Litvániában hozott létre helyi Sorosalapítványokat, majd Csehszlovákia (Brno, Pozsony, Prága), Románia (Bukarest, Kolozsvár) és Jugoszlávia, Bulgária és Albánia következett, majd Belarusz és Moldova, végül a kaukázusi országok.

1990 és 1992 között összesen 16 alapítványt működtetett volt kommunista országok területén, 1993-ban már huszonkettőt. Soros kérte fel Jeffrey Sachst, a Harvard közgazdászprofesszorát, hogy dolgozza ki a neoliberális sokkterápiát, amelyet 1989–90-ben „sikerrel” alkalmaztak Lengyelországban, 1991–93 között pedig Oroszországban. Politikai-pénzügyi értelemben 1991–92-ben különösen Macedónia és Ukrajna iránt érdeklődött.

A lendület 1994-ben tört meg, amely tőzsdevállalata második legrosszabb éve volt. Soros 2018-ban összesen 37 országban tartott fenn képviseletet, de 140-ben volt aktív. Az OSF ernyője alatt tevékenykedő, általa létrehozott és finanszírozott szervezetek száma világszerte körülbelül 200. Becslések szerint céljaira 1984 óta mintegy 15 milliárd dollárt költött, az alapítványhálózat éves költségvetése egymilliárd dollár.

1990 után a Soros Alapítványt némileg átszervezték: önálló jogi személyiséggé vált, a kuratórium elnöke Vásárhelyi lett, az igazgató, egészen 1994-ig, Kardos László. 1994-ben újabb átszervezés történt: az igazgató Bakonyi Éva lett, Vásárhelyi egészen 2001-ben bekövetkezett haláláig megtartotta elnöki pozícióját, utódja ezen a poszton Halmai Gábor lett. A hazai alapítvány kuratóriumi testületben helyet kapott többek között Bojár Gábor és Majtényi László, a szakbizottságokban szereplők között megtaláljuk a balliberális elit húzóneveit (Bolgár György, Fodor Gábor, Horn Gábor), a rendszeresen támogatottak között az éves szárszói találkozót, valamint a Tilos és a Klub Rádiót. 2007-ben a magyarországi alapítvány önálló szervezet helyett betagolódott a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatába, és egészen addig budapesti fiókszervezetként működött Budapesten, mígnem 2018-ban Berlinbe nem költözött. Ez volt az az év, amikor a magyar Országgyűlés megszavazta a Soros által finanszírozott, szuverenitássértő és migrációsegítő NGO-król szóló törvényt és a CEU elkezdett kivonulni Magyarországról, miután a hazai felsőoktatási törvény rendelkezéseit nem tartotta be.

Kinyitott társadalmak

„Alapítványomat Nyílt Társadalom Alapítványnak neveztem el, céljául pedig a nyitott társadalmak életképessé tételét és a zárt társadalmak felnyitását tűztem ki” – írja Soros angolnyelvű visszaemlékezésében. Magyarul kiadott memoárjában pedig az 1989–90-es közép- és kelet-európai rendszerváltoztatásokat részben saját sikerének bemutatva írta le, amely azt az elképzelését közvetíti, mely szerint a térségben a diktatórikus nemzetköziséget egy demokratikus nemzetköziség váltotta fel, de nem elsősorban az itt élő nemzetek akaratából, hanem nyugati, mindenekelőtt tőle érkező anyagi segítséggel.

A ’90-es évek elején azonban Soros mégis megtorpanni látta a „nyílt társadalom” térségbeli kialakulását. „Azáltal, hogy a zárt társadalom összeroppant, még nem születik meg automatikusan a nyílt társadalom. A kommunizmus univerzális zárt társadalom volt. Félő, hogy kisebb zárt szisztémák alakulnak ki a nyomában: a nacionalizmus valamilyen változatai” – állapította meg 1992-ben. Fő kérdése ekkoriban az volt, hogy „a nacionalizmus, sovinizmus dominál-e, vagy pedig létrejön a nyitott társadalom? Ahogy én most látom, szerintem nyugati segítség nélkül nem jöhet létre a szabad társadalom.” Vélekedése szerint tehát a szovjet típusú, központi zárt társadalmat a 20. század végén – különösen Közép- és Kelet-Európában – sok kis zárt társadalom váltotta fel, amelyben szerinte a legnagyobb problémát a nacionalizmus és a nemzeti államhatalom cselekvési körének növekedése okozza.

A ’90-es évek elején tehát nem minden Soros tervei szerint alakult. Magyarországon konzervatív kormány alakult, az I. és a II. világháború után létrehozott pánszláv államok, vagyis Csehszlovákia és Jugoszlávia fölbomlott, előbbi 1993. január elsejével békés úton, utóbbi az 1991–95 közötti véres polgárháború után, az Oroszországra olvadó Szovjetunióban 1991 augusztusában puccskísérlet, másutt etnikai konfliktusok és/vagy háborúk (1990 – Erdély, 1992–94 – Hegyi Karabah, 1994–96 – Csecsenföld) törtek ki. A kommunizmus által mesterségesen lefojtott vagy éppen taktikusan küszöb alatt tartott nemzetiségi ellentétek a szovjet hegemónia elmúltával többszörös erővel robbantak ki – ezeknek a rendkívül negatív következményeit a „nyílt társadalom” ideológiája összemosta azokkal a pozitív nemzeti törekvésekkel, amelyek felszámolták a kommunizmust és a térség népeit 1989/90 győzteseivé tették.

A CEU

Soros azonban jó előre felkészült erre: már egy 1989 áprilisában (!) adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „ezekben az országban volt egy dogmatikus szisztéma, ami szerintem mára már megtört. De most az a kérdés, mi jön ez után? Mert két irányba mehetnek a dolgok. Ebből a nagy zárt rendszerből létrejöhetnek kis zárt egységek, kis helyi diktatúrák. […] A másik alternatíva pedig az, hogy ez a térség is csatlakozik a nemzetközi »open society«-hez. Az a célkitűzésem, hogy elősegítsem az utóbbit, ezt a nemzetköziséget.” Ugyanebben az interjúban ennek eszközéről is megemlékezik, ami nem más, mint az év során immár másodjára megtartott dubrovniki közép-európai szeminárium. Az 1988-ban kezdődő szimpóziumsorozatot – saját interpretációjuk szerint – Mécs Imre vagy Vásárhelyi Miklós kezdeményezte, ebből nőtt ki a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU).

Az egyetem 1991 elején jött létre, párhuzamosan Prágában és Budapesten (a pozsonyi és a bécsi kampuszt nem sikerült megnyitni, a varsóit egy idő után bezárta). Az akkori Csehszlovákia fővárosában kifejezetten a kormány anyagi és épületadományozó támogatásával, Budapesten az 1989-ben kötött szerződés alapján „járó” épület ígéretével nyílt meg az egyetem.

Miután Václav Klaus miniszterelnök – Václav Havel köztársasági elnök erőteljes támogatása ellenére – 1992-ben elérte, hogy a CEU távozzék Prágából, hamarosan csak Budapesten tartotta fenn kampuszát, egészen 2018 végéig, amikor is (nagyrészt) Bécsbe költözött tovább. Az egyetem kuratóriumi elnöke 2007-ig maga Soros volt, aki 1990 és 1993 között Közép- és Kelet-Európában összesen egymilliárd dollárt költött el, melynek negyedrésze a CEU finanszírozására ment.

A XXI. Század Intézet elemzése szerint a „Soros-birodalom” ékköve egyértelműen a CEU. Harminc évvel
ezelőtt a Soros Alapítvány igazgatói székét éppen elfoglaló Kardos László azt mondta: „Képzeljük el: mondjuk 2010-ben tizenöt közép-európai ország politikusai – államelnökök, miniszterelnökök, gazdasági és külügyminiszterek, egyebek – leülnek valahol tárgyalni, és akkor, körben: »Hohó, szia, megismerlek! Hiszen te is a Sorosnál végeztél, a Közép-európai Egyetemen!« […] fel kellene és fel is lehetne építeni itt egy olyan közös szellemiséget, amely sokkal hatékonyabb meghatározó erő, mint a provinciális nacionalizmusok!”

Indirekt hatalom

Soros magyarországi alapítványa fennállásának tízéves évfordulóján úgy fogalmazott, hogy támogatásai és pályázatai révén „1989 előtt döntő befolyásunk volt a kulturális életre”. Márpedig, nyilatkozta ugyanennek alkalmával másutt, a fontos az, hogy „a szellemi szférában sikerül[-e] majd változást előcsiholni”, hiszen „az alapítványnak van egy hosszú távú elkötelezettsége a kultúra irányában”.

A kulturális hatalom megszerzésében Soros György a „nyílt társadalom” közép- és keleteurópai – és főképpen annak fókuszpontjában álló magyarországi – kiépítése szempontjából valóban elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1984 és 1994 közötti, összesen tíz évig tartó „hosszú menetelése az intézményeken keresztül” végül oda vezetett, hogy ha a közvetlen politikában nem is (mindig), de a politika közvetett befolyásolására nagyszerűen alkalmas kultúra területén kulcspozíciókat szerzett, illetőleg biztosított a „nyílt társadalom” helyi támogatói számára. Ez a „kulturális hegemónia” nagy segítség volt abban, hogy az 1945 és 1989 közötti kommunista dominancia gazdasági és politikai tekintetben folytatódjék az 1990 és 2010 közötti posztkommunista korszakban.