Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.07
bux:
147904.65
2026. november 4. szerda Károly
Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak.
Nyitókép: Fertőtlenítéshez védőruhába öltözött katonák a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 12-én. MTI/Mónus Márton

Éjjel-nappal bevetésre kész a "mindenmentesítő" hadtest Magyarországon

A vegyészeti munkában bevethető katonákra Kolontáron és a Pesti úton is szükség volt.

A veszélyhelyzet elrendelése óta készenlétben van egy huszonöt fős, úgynevezett biológiai mentesítő csoport a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljánál, akik riasztást követően három órán belül el tudnak indulni, és bárhol, bármit tudnak mentesíteni a vírustól, illetve a mérgező vagy sugárzó anyagoktól, ha erre utasítást kapnak a honvédség operatív törzsétől - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Miklovich János ezredes, a zászlóalj parancsnoka elmondta, ennek az alakulatnak a tagjai végezték el a Pesti úti idősotthon fertőtlenítését a napokban.

Ismertetése szerint a fertőtlenítést egy belsőtér-mentesítő készlet segítségével hajtották végre, amelyet a nagyobb helyiségekben használnak.

A lakótereknél az alkohol tartalmú szereket juttatták ki,

amelyek gyors párolgással pusztítják el a víruscsírákat, de a berendezésekben nem okoznak kárt. A katonák szigetelő védőruhát használtak gázálarccal és olyan szűrővel, amely a vírus ellen is tökéletesen véd.

A Magyar Honvédség alakulatai a saját operatív törzsük utasításai alapján hajtják végre a feladataikat, a fertőtlenítést tehát ezen a törzsön keresztül lehet igényelni - emelte ki a parancsnok.

A zászlóalj utoljára

a kolontári vörösiszap-katasztrófánál hajtott végre hasonló feladatot,

ott a lakott területeket elárasztó lúgos, maró anyagok ellen küzdöttek.

A vegyivédelmi szolgálat ugyanakkor folyamatosan részt vesz a NATO gyorsreagálású erejében, most is készenlétben van egy helyszíni mintavevő és -azonosító csoport a Magyar Honvédség Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ biztosításában. A vegyivédelmi zászlóaljnál egy úgynevezett multifunkciós szakasz áll készenlétben, amely képes rövid időn belül kitelepülni a műveleti területre, és csatlakozni a NATO egységeihez. A zászlóalj alaprendeltetése a tömegpusztító fegyverek, a vegyi, biológiai és atomfegyverek elleni küzdelem.

Részt vesznek a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszerben,

fő profiljuk a nukleáris balesetek elhárítása lett,

de nagymértékű vegyi szennyezés esetén is képesek segíteni a katasztrófavédelmi hatóságoknak. A vegyivédelmisek kiképzése is speciális: egy évben legalább kétszer gyakorlatoznak itthon, és legalább két alkalommal mennek külföldre is, ahol éles, mérgező harcanyaggal hajtanak végre feladatokat - írta a lap.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×