Infostart.hu
eur:
390.55
usd:
330.98
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a párt Több nőt a politikába! című, utcai akcióval egybekötött sajtótájékoztatóján a budapesti Móricz Zsigmond körtéren 2018. április 5-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Demeter Mártát jogszerűen tették ki a honvédelmi bizottságból

Elvesztette azt a pert Demeter Márta LMP-s képviselő, amit azért indított, mert az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette őt, az Országgyűlés kormánypárti többsége pedig erre hivatkozva eltávolította őt a honvédelmi bizottságból. Az ellenzéki politikus ellen büntetőeljárás is folyamatban van.

Demeter Márta 2018 október 16-án benyújtott írásbeli kérdésében, utána pedig a Facebookon azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök honvédségi repülőgéppel, tehát törvénysértő módon hozatta haza a lányát Ciprusról. Ezt a kijelentését olyan dokumentumokra alapozta, amelyekhez az LMP országgyűlési képviselőjeként a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként férhetett hozzá. Később azonban kiderült, hogy az utas nem a kormányfő gyermeke, hanem egy katonatiszt hasonló keresztnevű, azonos monogramú lánya volt, tehát jogszerűen utazott a gépen.

A Fidesz szerint Demeter Márta titkos adatokat hozott nyilvánosságra, ezért a kormánypárt azonnal feljelentette őt és nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményezett ellene. Erről Németh Zsolt fideszes képviselő beszélt az Országgyűlésben.

"A Fidesz iránti elfogultsággal nem éppen vádolható Magyar Narancsot hadd idézzem: a kérdés az, hogy lehetett-e Demeter Márta ennyire nagyon hülye. Így fogalmaz a Magyar Narancs."

Demeter Márta azzal védekezett, hogy ő csak a munkáját végezte.

"Ellenem felségsértési pert indítanak"

- mondta.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal megvizsgálta az ügyet, és arra jutott, hogy Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke javaslatot tett arra, hogy az LMP társelnökét fosszák meg a bizottsági tagságtól. Ezt a kormánypárti többség meg is szavazta.

Az ügy azonban még nem ért ezzel véget. A legfőbb ügyész tavaly nyáron Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Országgyűléstől, amit a kétharmad meg is tett.

"A bűncslekemény megalapozott gyanúját tanúvallomások és okiratok támasztják alá" - mondta a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke, Hargitai János.

A mentelmi jog felfüggesztése után már nem volt akadálya annak, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt eljárást indítson Demeter Márta ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A képviselőt

tavaly augusztusban gyanúsítottként hallgatták ki, vallomást nem tett, panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Közben a politikusnő közigazgatási pert indított Pintér Sándor belügyminiszter és az Alkotmányvédelmi Hivatal döntése ellen a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azonban a Magyar Nemzet értesülése szerint elutsította a keresetet, ami azt jelenti, hogy a nemzetbiztonsági szakvélemény helytálló volt, Demeter Mártát jogszerűen távolították el a honvédelmi bizottságból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×