Infostart.hu
eur:
375.64
usd:
318.47
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Mécsesek égnek egy síron a felvidéki Ajnácskő temetőjében a közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt 2016. október 30-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Lezárult a vizsgálat a temetőkben - itt a következmény

Több fővárosi temetővezetőt menesztettek a feltárt szabálytalanságok miatt - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. vezérigazgatója

Horváth József közleményében emlékeztetett: április végén érkezett bejelentés hozzá, hogy több temetőben szabálytalanságok tapasztalhatók a sírhely-előkészítés, sírkőállítás, és a sírgondozás körül. Felmerült, hogy a családok egyedi igényei alapján ellenőrizhetetlen pénzmozgások történnek. Ezért azonnal vizsgálatot indított, majd amikor szeptemberben a főpolgármesterhez is eljutottak a panaszok, a vizsgálatot a temetkezési intézet kiterjesztette.

Ennek eredményeként ellenőrizhetetlen pénzmozgások és egyéb szabálytalanságok miatt két temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

A konkrét esetekre kiterjesztett vizsgálat megállapította azt is, hogy a sírköves vállalkozók által benyújtott dokumentációk és a helyszínen tapasztalt síremlék-állítások eltérést mutatnak. Az érintett munkavállalókkal szemben írásbeli elmarasztalásról, illetve prémiummegvonásról intézkedtek.

A teljes körű vizsgálat lezárását követően

egy újabb temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

Horváth József, a BTI vezérigazgatója azt írta: intézkedéseket rendelt el a feltárt további szabálytalanságok megszüntetéséért - ezek kiterjednek a temetési szertartások lebonyolítására, valamint a temetőben vállalkozásszerű tevékenységet folytató sírköves és sírgondozó vállalkozók munkavégzésére. Ennek érdekében a hagyományokra épülő szertartás-előkészítés és szertartás-lebonyolítás legitimitását biztosítva a társaság két díjtétel bevezetésével rendezi a felmerült hiányosságokat. Ezen túlmenően a temetőkben vállalkozásszerű tevékenységet folytatóknak a gyorsabb eljárásrend kialakításával a gördülékenyebb munkavégzést segítik elő.

A temetkezési intézet vezérigazgatója azt is közölte, hogy Tarlós István főpolgármesternek javaslatot tesz a temetkezésre vonatkozó fővárosi közgyűlési rendelet módosítására.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×