Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Ezek a magyar diákok utazhatnak állami pénzen külföldi nyelvtanfolyamra

Nyilatkozott a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos. Elmondta: mikor és kik utazhatnak külföldre.

Ezerkétszáz külföldi nyelviskolával, illetve képzőhellyel vette fel a kapcsolatot a Tempus Közalapítvány a középiskolások ingyenes külföldi tanulmányútjai kapcsán. Ebből ötszáz az Egyesült Királyságban, további ötszáz helyszín pedig Németországban van – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Bartos Mónika, a 9. és 11. évfolyamos tanulókat érintő kéthetes nyelvtanfolyamok megszervezéséért felelős miniszteri biztos.

A 2019/20-as tanévtől minden nyári szünetben elutazhatnak a két kijelölt évfolyam diákjai az általuk elsőként tanult idegen nyelvet anyanyelvi környezetben gyakorolni.

A célországok között az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Franciaország, Málta, Írország és Kína szerepel. A kormány évente 140 ezer résztvevővel számol, ha minden jogosult jelentkezik a kurzusokra.

A megvalósítást segítő szakmai munkacsoport számos alkalommal ülésezett, a munkába a külképviseleteket, nagykövetségeket és az idegen nyelvi intézetek mellett jogászokat, pénzügyi szakembereket, utazási irodák képviselőit, iskolafenntartókat, nyelviskolákat, nyelvtanárokat, sőt még biztonságpolitikai és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakértőket is bevontak.

Az a cél, hogy az érintett korosztályból lehetőleg mindenki élhessen a lehetőséggel, és senki ne maradjon le az utazásról anyagi okok miatt. Ezért

a költségeket úgy tervezik, hogy az állam nemcsak a nyelvtanfolyamok díját, valamint a gyerekek utazását, elszállásolását és ellátását finanszírozza, hanem zsebpénzt is biztosít a számukra.

Diákonként kétezer ­eurós ráfordítással számolnak, de a helyi viszonyokhoz igazodva természetesen lesznek eltérések a pontos összegekben, hiszen nem egyformák sem a kurzusok díjai, sem a napi kiadások az egyes célországokban és azok különböző régiói­ban – mondta a miniszteri biztos.

A 2020-as költségvetésben 35 milliárd forint áll rendelkezésre az utazások lebonyolítására, de ez az előirányzat felülről nyitott, tehát ha ennél a keretnél nagyobb a felmerülő igény, akkor növelni fogják a forrásokat.

Bartos Mónika a pályázati feltételekről elmondta: korábban szó volt arról, hogy a minimális nyelvtudás előfeltétele lesz a részvételnek, ez azonban biztosan nem jelenti azt, hogy például szintfelmérő dolgozatot kellene írniuk a kurzusra jelentkezőknek.

A szülői beleegyezés mellett az iskoláktól is ajánlást kérnek majd minden diák utazásához.

Jelentkezési határidő nincs, a tanév során folyamatosan lehet majd jelentkezni a soron következő nyári szünetben megvalósuló utazásokra.

Ajánlott gyorsan pályázni, mert a nyelviskolák kapacitásai végesek, a helyek betelhetnek.

Már 2020 nyarán mindkét érintett évfolyam utazhat az összes célországba, de mindenki csak az általa első helyen tanult nyelvterületre utazhat. Mindkét évfolyam választhat egyéni és csoportos utazási formát is, de a tárca számítása szerint a 9. évfolyamosok ­várhatóan inkább a csoportos utazást részesítik majd előnyben. A kísérő pedagógusokkal kapcsolatban elvárás lesz, hogy vagy nyelvtanárok legyenek, vagy megfelelő szinten beszéljék az adott célország nyelvét.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×