Infostart.hu
eur:
375.98
usd:
318.56
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Egy tanár készül kiosztani a feladatlapokat a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium nyolcosztályos évfolyamaira felvételizőknek az írásbeli vizsga kezdete előtt, 2013. január 18-án. Országosan a 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Középiskolai felvételi: két nap van a sorrendcserére

Mostanra minden középiskolába jelentkező diákot értesítettek a felvételin elért pontszámairól. Ennek ismeretében ma és holnap, egy alkalommal módosíthatják a megjelölt iskolák sorrendjét.

Pongrácz László, az Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője elmondta, alapvetően két dolgot tehetnek a jelentkezők, amikor a sorrendet módosítják.

Az első, hogy a megjelölt intézmények közül az első helyre veszik azt, ahová a leginkább szeretnének menni. Még egy dolgot tehetnek a diákok, azt, hogy azokban az iskolákban, vagy azoknak valamelyikében, ahová már beadták a jelentkezésüket, esetleg az iskolával való konzultáció után egy új tanulmányi területet is bevehetnek a jelentkezésükbe.

A diákok új iskolát már nem választhatnak, és a korábban megjelölt tanulmányi területeket sem törölhetik.

Különbség van az eljárásban a nyolcadikosok esetében, akiknek már a jelentkezését is az általános iskolák intézték az ő számukra ugyanis a módosítást is az általános iskolák intézik, illetve ott kell kezdeményezniük a módosítást.

A másik csoport, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezők, illetve az egyéni jelentkezők, ők saját maguk kell, hogy ezt a módosítást megcsinálják az Oktatási Hivatal honlapján, ugyanott, ahol annak idején a jelentkezési lapokat előállították.

A most hatodikos vagy negyedikes tanulók bármikor dönthetnek úgy, hogy mégsem mennek középiskolába - hívta fel a figyelmet a főosztályvezető. A nyolcadikosoknak a tankötelezettségüket kell folytatni, tehát nekik mindenképpen el kell helyezkedni valamelyik középiskolában.

Az intézmények minden tanulmányi területen sorrendbe állítják a hozzájuk jelentkezőket, ezt követően pedig egy központi szoftver határozza meg, hogy kit, melyik területre vesznek fel. Az erről szóló értesítést április 30-ig minden tanuló megkapja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×