Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay

Friss hírek a Skóciában rejtélyes körülmények közt elhunyt ikerpár ügyéről

Hazahozhatták az elhunyt lányok hamvait. Időközben egy magánnyomozó is dolgozik az ügyön.

Több mint egy hónap telt el azóta, hogy a skót hatóságok közölték: a vizsgálatok alapján fulladás okozta Huszti Eliza és Henrietta halálát. Mint ismert, Huszti Elizát és Henriettát eltűnésük napján, január 7-én éjjel két óra után nem sokkal a Dee folyón átívelő Victoria hídnál rögzítették utoljára a térfigyelő kamerák. A 32 éves testvérek átkeltek a hídon, és jobbra fordultak a folyó melletti, az Aberdeen Boat Club felé vezető gyalogútra, onnantól azonban mintha a föld nyelte volna el őket – idézte fel a hirado.hu. A főbérlőjük ebben az időpontban kapott sms-t Henriettától, amiben a lányok azonnali hatállyal felmondták a bérleti szerződésüket, ezután a telefon lekapcsolódott a hálózatról és elérhetetlenné vált. Az asszony másnap átment az ikrekhez, és mivel a lakásban érintetlenül találta a holmijukat, aggódni kezdett, és értesítette a rendőrséget.

A Skóciában rejtélyes körülmények között elhunyt tornyospálcai ikerpár édesapja a Szon.hu-nak elmondta, végre hazahozhatták Eliza és Henrietta hamvait Aberdeenből.

"A skót hatósággal való egyeztetés után harmadik lányom, Editke és a fiam, Józsi utaztak ki múlt héten és hazahozták a lányok hamvait. Azt hittük, megnyugvást találunk, ha végre itthon lesznek a földi maradványaik, de nem. Folyamatosan ott motoszkál bennünk, hogy mi történhetett velük" – részletezte a helyi lapnak az édesapa.

"Néha úgy érzem, valamit eltitkolnak előlünk" – tette hozzá Huszti Miklós elcsukló hangon.

A felröppent híreket megerősítve elmondta még, hogy úgy tudja, valóban dolgozik az ügyön egy magánnyomozó, aki állítása szerint korábban a Honvédelmi Minisztériumnál szolgált, és aki a fiát kereste meg az ügyben.

A tornyospálcai ikerpár hamvai itthon vannak az édesanyjuknál, a temetésre azonban csak később kerülhet sor a sok adminisztráció miatt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×