Infostart.hu
eur:
374.89
usd:
317.51
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
A Fővárosi Állat- és Növénykert Őslény körút 16. című kiállítása a Biodómban a sajtóbemutató napján, 2025. február 13-án. A dinoszauruszok korát bemutató kiállításon február közepétől március végéig élethű, életnagyságú, mozgó őslénymodellek, VR-kalandok, tematikus filmvetítések és tudományos előadások segítségével merülhetnek el a látogatók a mezozoikum, azaz a földtörténeti középidő világában.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Az év végére állandó jelleggel megnyílhat a Biodóm

A tervek szerint az év végére állandó jelleggel megnyílik a Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert szerves részeként - közölte az intézmény természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója.

Sós Endre elmondta, hogy a helyszínen egy városi oázist szeretnének létrehozni, növényekkel és állatokkal. "A Biodóm megnyitására korábban tervezett 20 milliárd forint most sem áll rendelkezésünkre, de mintegy 350 millióból meg tudjuk nyitni" - jelentette ki.

A Biodóm a főváros és a kormány közötti viták, a sok éven át tartó bizonytalanság után tavaly nyílt meg a nagyközönség előtt, és ezt követően mintegy 100 ezer látogatót tudott vonzani néhány rendezvényén. Ezek közé tartozott a két fénydóm, a World Press Photo kiállítás, de fontos bevételt hozott, hogy hollywoodi filmprodukciót is forgattak itt. Elmondta, hogy idén a nemrég zárult őslénykiállítást másfél hónap alatt több mint 46 ezren látták.

"Annak nem látjuk a realitását, hogy a beruházás egy-két éven belül befejeződhetne az eredeti terveknek megfelelően. Ugyanakkor azt gondoljuk, a Biodóm megérett arra, hogy állandó jelleggel kinyissuk a nagyközönség előtt" - hangsúlyozta az igazgató.

Királyné Tamás Anikó, az állatkert gazdasági igazgatója elmondta: a Biodóm tavalyi kiadásai mintegy 1,15 milliárd forintot tettek ki, a bevételek elérték a 710 millió forintot.

Sós Endre megjegyezte, hogy az eredeti tervek szerint nagy testű állatokat, orrszarvúkat, elefántokat, csimpánzokat is bemutatnának a Biodómban, ennek kialakításához azonban jelenleg nem állnak rendelkezésre a struktúrák és a források.

Elmondta, hogy a Biodóm korábbi miocén Magyarország koncepciója átalakul, az ember előtti trópusi időszak helyett egy olyan világot mutatnának be a látogatóknak, amelyben az ember és a természet együtt tud élni.

"A növények mellett az év végére a jelenleg a nagy szikla belsejében található állatbemutató kerülhet a Biodóm 1,7 hektáros területére, elsősorban délkelet-ázsiai fajokkal. Az induló tervek között az Akvárium is szerepelt, a szerkezetnek azonban a Biodóm ügyének elhúzódása miatt időközben lejárt a garanciája. Az Akvárium elvileg működőképes, de a beüzemelés hatalmas költségekkel jár, miközben az üzemben tartás is havi többmilliós tétel" - szögezte le Sós Endre.

A természetvédelmi és állategészségügyi igazgató kitért arra is, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert tavaly jó évet zárt: az 1 millió 120 ezer látogató az elmúlt húsz év egyik legjobb adata, miközben a szintén az intézményhez tartozó margitszigeti vadasparkban is 200 ezren voltak.

Sós Endre felidézte, hogy tavaly a jegesmedvék elköltöztek az állatkertből, helyükre egy 35 milliós fejlesztéssel barnamedvék érkeztek. Idén a Szavanna-kifutót szeretné felújítani a Fővárosi Állat- és Növénykert, elsősorban az intézmény számára felajánlott személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékokból. Korszerűsítenék a kifutórendszer csapadékvíz-elvezető rendszerét, illetve felújítanák a kerítéseket is, amelyek elválasztják az állatokat a közönségtől.

A tervezett fejlesztéseknek köszönhetően az állatok tágasabb és komfortosabb helyet kapnak, a közönség ismét használatba veheti az etetőtornyot, ahonnan fejmagasságban ismerkedhet a zsiráfokkal. A 2008-ban létesült kifutót szélesszájú orrszarvúak, zsiráfok, mhorr gazellák, nyala antilopok, továbbá egy víziantilop, több koronásdaru, marabuk és mentett gólyák lakják.

Sós Endre elmondta, hogy az állatkert jelenlegi 730 fajával a 6. helyen áll a világ állatkertjei között. Az intézmény bruttó bevétele 2024-ben több mint 5,2 milliárd forint volt, ennek mintegy kétharmadát az állatkert termelte ki.

A Magyarországon is tapasztalt száj- és körömfájás súlyos problémája kapcsán az igazgató egy kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy az állatkertet jelenleg szerencsére nem érinti a fertőző betegség, ennek ellenére az állatsimogatót lezárták, illetve megtiltották az állatokkal való kontaktust, az etetést.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a Biodómban április 10-én nyílik és május 25-ig lesz látható az Art Aqua kiállítás, amely elsősorban képzőművészeti tárlat, de növényeket is bemutat.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

Itt a fordulat a tőzsdéken, az Nvidia jelentését várja a piac

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, de a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, az ázsiai piacok emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött; Európában is jó hangulatban telt a kereskedés; valamint az USA-ban is folytatódik az emelkedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelentett, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×