Infostart.hu
eur:
375
usd:
317.09
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Az aliglátó Tanai Csaba vakvezető labrador kutyái, a 11 és fél éves Enya és a 4 éves Bonca (sötétbarna) a XV. kerületben 2017. december 13-án. A férfi idős segítő kutyája, Enya 8 éves kora óta nem tudja ellátni feladatát, azóta Bonca vezeti őket. Tanai Csaba természetesen továbbra is gondozza a hűségesen megszolgált Enyát.
Nyitókép: Mohai Balázs (MTI)

Vakvezető kutyából is nagy a munkaerőhiány

Évente átlagosan 25 vakvezető kutyát képeznek ki Magyarországon – mondta az InfoRádiónak a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutyaiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke. Mezősi Tamás szerint ennek a számnak legalább a tízszeresére lenne szükség.

A legtöbb vakvezető kutyát labrador retrieverek közül képzik – tájékoztatott Mezősi Tamás, hozzátéve: a fajtán belül nem minden egyed alkalmas a feladatra. A szakértő elmondta: a képzés az állat 1 éves korától körülbelül 2-2,5 éves koráig tart, időközben azonban adódhatnak olyan körülmények, amikor kikerül a tanfolyamról. Ilyen lehet, ha kiderül, hogy a folyamatos koncentráció vagy a bonyolult helyzetek megoldása nehézséget jelent neki. A kölyöknevelés után komoly egészségügyi vizsgálatnak is alávetik az ebeket, sőt a viselkedésüket is tesztelik.

Az alapítvány évente 15 kutyát képez ki, Magyarországon pedig megközelítőleg 50 ezer látássérült él, és mindössze 180 vakvezető négylábút regisztráltak, így óriási a hiány. A szakértő azt is hozzátette: nem mindenkinek segítene ez a lehetőség, hiszen a nem mozgó fekvőbetegeknek és a kutyát nem kedvelőknek nincs szükségük rá.

Angliában 40 millióan élnek, és évi 1000 vakvezető kutyát nevelnek fel, a 10 milliós Magyarországon ez a szám 25. Körülbelül 10-szer ennyi ebet kéne kiképezni egy esztendő alatt, hogy utolérjük a nyugat-európai ellátottsági szintet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×