eur:
400.56
usd:
372.12
bux:
92087.59
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Dublin, 2018. július 19.2018. július 12-én a dublini repülőtéren készített kép a Ryanair ír diszkont légitársaság egyik leszálló repülőgépéről. A Reuters értesülései szerint július 25-én és 26-án több mint 600 járatát törli az ír fapados légitársaság, mert alkalmazottai egy jelentős része sztrájkot kezdeményezett a silány munkakörülmények és a cég kicsinyessége miatt.  A hírügynökség szerint elsősorban belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők tervezik a sztrájkot, ami miatt a Ryanair elővigyázatosságból járatai 12 százalékát törölte a menetrendből. A lépés mintegy 50 ezer utast érint. (MTI/EPA)
Nyitókép: MTI/EPA

A fapados légitársaságok bojkottálták az egyeztetést, az EP elé is kerülhet az ügy

Bojkottálták az érintett cégek a fapados légitársaságok etikai kódexéről szóló szerdai egyeztetést, de a kezdeményező Ujhelyi István szocialista EP-képviselő ha kell, a légitársaságok nélkül is az Európai Parlament elé viszi az ügyet.

Az Európai parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának alelnöke elmondta, a szerdai találkozón nem jelentek meg a fapados légitársaságok képviselői, de az európai repülőterek szövetsége és több fogyasztóvédelmi szervezet, valamit négy parlamenti frakció képviselője is részt vettek az egyeztetésen.

Ujhelyi István szerint a fapados légitársaságok úgy viszonyultak a találkozóhoz, mint ahogyan az utasaikhoz.

"Az utolsó pillanatban lemondták, magyarázatot nem igazán adtak, és azt gondolták, hogy egyszerűbben megússzák, ha nem foglalkoznak velünk. Nem így van,

jobb lett volna, ha itt vannak, hiszen akkor saját érveiket is elmondhatták volna, így most visszük a Parlament elé az ügyet és nehezebben fognak tudni bekapcsolódni"

- mondta Ujhelyi István.

Az Európai Parlamenti képviselő szerint ugyan a fapados légitársaságok forradalmi változásokat hoztak az európai turizmusban, az utazásban, és sok száz millió ember választja szolgáltatásaikat, de gyakran cserben hagyják az utasokat.

"Ha három órát áll a kifutón egy repülő, akkor adjanak vizet az ott ülőknek. Ha egy három-négy gyermekes anyuka egyedül utazik és törlik a gépét, akkor valaki mondja meg neki, hogy éjfélkor mit tud csinálni a gyermekével egy olyan repülőtéren, amely bezár" - tette hozzá.

Egyértelmű szabályokat szeretnének

Ujhelyi István kiemelte, a fapadosok etikai kódexével nem a légitársaságok árképzését, üzleti modelljét akarják megváltoztatni. Mint mondta, olyan kéréseik vannak, amelyek teljesen egyértelműek.

"Hogyha megveszek egy jegyet, akkor

időközben ne változtassanak a szabályokon, ne vezessenek félre a jegy vásárlásakor, hogy mit, hogyan vihetek fel, meddig vihetem, és mekkora bőröndben"

- közölte.

Ujhelyi István szerint a repülőtársaságok közül többen is alá fognak írni egy olyan etikai kódexet, amely az utazás biztonságát és kényelmét szolgálja. A politikus felidézte, 2004-ben a világ egyik legszigorúbb utazásvédelmi rendeletét fogadta el az Európai Unió, amelyet néhány hónappal ezelőtt módosított, aktualizált az Európai Parlament.

"Kicsit furcsa, hogy a kormányok az Európai Tanácsban ezt blokkolják, egyelőre nem sikerült átvinni a módosításokat. Az első feladatunk, hogy

megértessük a kormányokkal, hogy egy 2004-es rendelet alapján a mai világban már nem lehet utazni, tehát, hogy ezt az aktualizált, modernizált rendelet fogadják végre el,

lépjen életbe és azt utána kérjük számon a repülőtársaságokon.

Ujhelyi István hozzátette, folytatják a politikai egyeztetést és az etikai normák ügyét ősszel az Európai Parlament plenáris ülése elé szeretné vinni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

Újra lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, az esésben a technológiai cégek részvényei és a fantasztikus hetes papírok álltak az élen, a befektetők egyrészt az AI kapcsolt sztorikban értékelik újra, hogy mekkora kereslet lehet egyrészt az adatközpontok iránt, másrészt a végső felhasználók mennyire hajlandóak fizeni az AI szolgáltatásokért, emiatt esett nagyot az Nvidia, a Meta, az Alphabet és a Microsoft, de a befektetők Donald Trump autóipari vámjainak negatív hatásait is árazták, nagyot esett a Tesla, és ma reggel az ázsiai tőzsdéken is gyengén teljesítettek az autóipari részvények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×