Életpálya
„Nyugodtabb, békésebb és főleg boldogabb világot akartak. Előjöttek a régi rendszer elleni sérelmek, bánatok, a mást akarás.” Bosnyák Zsigmond hite szerint ezért, egy más, boldogabb jövőért fogtak fegyvert 1956-ban a magyarok, köztük édesapja, Bosnyák Gábor is, a Práter utcai felkelők egykori rajparancsnoka, akit emiatt hóhérkézre adott a Kádár-rendszer megtorló gépezete.
Bosnyák Gábor (1930 - 1958)
segédmunkás
Bosnyák Gábor Mezőtúron született 1930-ban. Nagyszülei nehéz körülmények között nevelték. Elemi iskoláit Mezőtúron kezdte, az erdélyi Nagysajóban folytatta, majd jóval később, 1954-ben fejezte be azt. Előbb gazdasági cseléd volt, a háború végétől pedig kubikusként dolgozott Budapesten. 1950-ben kapta meg a katonai behívóját. A belső karhatalomhoz vezényelték, egyebek mellett a Gyűjtőfogházban és a recski internálótáborban is szolgált. Későbbi tárgyalásán többször utalt ÁVH-s múltjára. „Én magam is ávós voltam, az igaz, de én soha nem csináltam semmit, ami másnak ártott volna.” 1955-ben - saját kérésére - szakaszvezetőként leszerelt. Ismét kubikusnak állt, a forradalom kitörésekor a Mechanikai Műveknél dolgozott. Nős volt, házasságából egy fia született.
A forradalom első napjaiban aktívan nem vett részt az eseményekben. Mindent megváltoztatott azonban, amikor forradalmárok igazoltatták őt a Rákóczi téren. „Amikor ÁVH-s szolgálatos voltam, az ottani körülményeimmel meg voltam elégedve. Amikor azonban onnan elkerültem, olyan helyzetbe jutottam, hogy felkeltette bennem a fennálló rendszer elleni gyűlöletet. Ez a gyűlölet tudata adta meg a lökést ahhoz, hogy (...) mikor az első fegyveres igazoltatóimmal találkoztam, elhatároztam, hogy közéjük állok és harcolok a rendszer megdöntéséért” -vallotta később. A Práter utcai felkelőkhöz csatlakozott, akik október 24-től használták gyülekező helyként a helyi általános iskolát. Amikor október 30-án a csoport nemzetőrséggé alakult, Bosnyák a katonai tapasztalatai miatt a 7., később a róla elnevezett rajnak lett a parancsnoka. A Bosnyák-raj november 3-ig a Szabad Nép székházában adott kapuőrséget, illetve járőrszolgálatot látott el a környéken, a József körút elején. Részt vettek ÁVH-sok és pártfunkcionáriusok őrizetbe vételében, amire az önbíráskodás megelőzése érdekében volt szükség. Október 30-án ott voltak a Köztársaság téren, a pártház ostromában azonban nem vettek részt. Másnap, amikor megkezdődött a kutatás a pártház alatti titkos kazamaták után, Bosnyák csoportja volt az egyik, aki a munkálatokat biztosította. November 4-én, amikor a szovjetek katonai beavatkozása megkezdődött, Bosnyák Gábor Óbudán volt, mivel parancsot kapott egy államvédelmi tiszt megfigyelésére. A házkutatás alatt a rádióból értesült a támadásról, erre letette a fegyvert és hazament. A Práter utcai parancsnokságot egy akna becsapódása után november 5-én kiürítették, a nemzetőrök összeolvadtak más corvinista csoportokkal és november 8-ig súlyos harcokat vívtak a szovjet túlerővel szemben.
A szabadságharc leverése után Bosnyák Gábor is visszatért a civil életbe. A Közlekedésépítő Vállalatnál kapott munkát, azonban hamar a hatóságok látóterébe került, hiszen több, a forradalom alatt készült fényképen is szerepelt fegyverrel a kezében. 1957. május 27-én tartóztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Fekete László vezette népbírósági tanácsa 20 év börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel miatt 1957. október 21-én. Másodfokon ügyét a Legfelsőbb Bíróság Borbély János vezette tanácsa tárgyalta, amely ítéletét halálbüntetésre súlyosbította. Bosnyák kegyelmi kérvényét elutasították, az ítéletet pedig 1958. április 24-én végrehajtották.
Forrás, felhasznált szakirodalom:
Bosnyák Gábor és társa BFL XXV. 4. a 4006/57
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Eörsi László: Ellenfehérkönyv. 1956 képei Budapest Főváros Levéltárában. Szerzői kiadás, 2006.
Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.
Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000.
Müller Rolf: A megtorlás fényképei. In: ÁVH – Politika – 1956. Politikai helyzet és az állambiztonsági szervek Magyarországon, 1956. Szerk.: Okváth Imre. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Budapest, 2007. 193-221.p.
Idézetek
Részlet Bosnyák Zsigmond visszaemlékezéséből:
„Eleinte mondogatták, hogy majd hazajön. És ahogy múltak az évek, én csak nyaggatóztam, hogy mi van apuval, hol van, mikor jön már haza. És akkor valahogy kiderült, hogy meghalt, majd később azt is megmondták, hogy kivégezték. De se a mutter, se a nagymutter nem tudott igazából mindent, legalábbis pontos történéseket nem tudtak, hogy valójában hogyan vannak a dolgok, meg mint történtek. Feltételezem, hogy főként ezért nem mondtak el nekem mindent, mert ők sem értették. Ha összejött a család, akkor sem hangzott el olyan dolog 56-al kapcsolatban, ami konkrétum, csak úgy a faternak az emléke jött elő, hogy milyen jó ember volt.”
In: Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. 76. p.)
Részlet Bosnyák Gáborné 1961-es kihallgatásából:
„Kivégzése előtt én férjemnél nem voltam bent látogatóban, ellenben reggel korán kimentem az új köztemetőbe, és mivel már előzőleg tudtam egy kivégzett ismerősöm hozzátartozójától, hogy a kivégzetteket hová temetik el, így tisztában voltam azzal, hogy férjemet is oda fogják eltemetni. Miután a köztemetőbe korán reggel kimentem, a kivégzettek eltemetésére szolgáló parcellában körülnéztem, és egy sírhelyet találtam kiásva. A temetőben kb. egy óra hosszáig tartózkodtam, majd eltávoztam a temetőből. A temetőben ez alkalommal senkivel nem beszéltem. Délután, a későbbi órákban visszamentem a temetőbe, és akkor már az előzőleg kiásott sírhelyet betemetve találtam, sőt, mellette is találtam egy betemetett sírhelyet. Egy idős asszonyt is találtam ott, a kivégzettek eltemetésére szolgáló parcellában, akitől érdeklődtem, hogy nem-e látott itt temetést. Ez a személy, akinek a nevét nem tudom, tájékoztatott engem arról, hogy beszélgetésünk előtt kb. egy fél órával egy nagy és egy kis koporsót helyeztek sírba. 6 Megmutatta, hogy melyikbe tették a nagy koporsót, és melyikbe a kis koporsót. Így, mivel ügyvédem előzőleg tájékoztatott, hogy azon a napon végzik ki a férjemet, az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a férjem abban a sírban fekszik, amelyiket az illető asszony mutatott, olyan sírnak, amelybe a nagy koporsót tették. Én azóta is abban a meggyőződésben vagyok, hogy férjem abban a sírban fekszik, és azt a sírt gondozom. Bár esetenként a mellette lévő sírt is szoktam gondozni.”
In: Szakolczai Attila: „Amíg a gyertya el nem égett” – Özvegyek a 301-es parcellában és a katonai ügyészségen.
http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/%E2%80%9Eamig-a-gyertya-el-nem-egett%E2%80%9D-%E2%80%93-ozvegyek-a-301-es-parcellaban-es-a-katonai-ugyeszsegen)
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1958. április 24. csütörtök
Május elsejére készülnek az ország dolgozói
„ (...) Hazánk dolgozó népe az idén tizennegyedszer ünnepelheti szabadon május 1-ét, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét. A készülődés már mindenütt megkezdődött. Népünk az idei május elsejét is a béke, a népek közötti barátság és a proletár nemzetköziség eszméi jegyében ünnepli majd. (...) ”
A szocializmus erői úgy megnövekedtek, hogy meg tudnak állítani egy háborút
Ünnepi ülés Moszkvában Lenin születésének 88. évfordulóján
„ (...) Eljön az az idő (...) és pártunk már látja is előre azt az időpontot, amikor a kapitalista országokból százezrek jönnek el országunkba, hogy saját szemükkel lássák, mit jelent a haladás a kommunizmus felé, miben fejeződik az ki anyagilag és szellemileg. Látják majd az új emberi társadalom erős, bátor, életörömtől duzzadó tagjainak magas életszínvonalát.”
Az olvasó véleménye
„ (...) Kár, hogy a dolgozó ifjúságunk tekintélyes része még nem tudja kellőképpen értékelni, megbecsülni a szocializmus vívmányait. Sokan hazájuktól távol tanulják meg, milyen a munkás sorsa a kapitalizmusban. (...) Ugy vélem, jobban kellene ismertetni a hazatért disszidensek ilyen irányú tapasztalatait. (...) ”