Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.73
bux:
118342.73
2026. január 13. kedd Veronika
Így menekülhet a metrófelújítás okozta káoszból

Így menekülhet a metrófelújítás okozta káoszból

A tervek szerint november elején megkezdődik az M3-as metró felújítása, mely három évig, három ütemben zajlik majd. Elkészült a BKK terve a járatok pótlására, azonban többen alternatív javaslatokkal álltak elő.

Szeptember elején a BKK társadalmi egyeztetésre bocsátotta az M3-as metróvonal felújításának első üteme idejére kidolgozott forgalmi rendet bemutató mobilitási tervét. A közlekedési vállalat bejelentette a – tervek szerint egy évig tartó – felújítási időre érvényes forgalmi változásokat, mellyel az északi metrószakasz kiesése által okozott nehézségeket igyekeznek megoldani – írja az Index. A javaslat még nem végles, a vállalat még eldöntheti, mit épít bele a héten lezárult társadalmi egyeztetés keretében beérkezett ötletekből.

Az Újpest-Központ és Lehel tér között közlekedő metrópótló buszok a metró lezárt állomásait kötik össze. Egyes pótlóbuszok az újpesti lakótelep jobb kiszolgálása miatt Újpest-Központtól egészen az Árpád üzletházig mennek, és onnan is indulnak. Haladásukat jelzőlámpa-módosítások segítik.

A pótlóbuszokon kívül a BKK több alternatívát is javasol, mellyel az utasok megkönnyíthetik a belvárosba jutást. Újpesten meghosszabbítják a 12-es villamost a metróig, sűrűbben jár a 20E, 30, 30A busz, továbbá ajánlják a metróval párhuzamosan futó vasutat is. A Rákospalota-Újpalota térségéből érkezőknek javasolják az 5, 25, 225, a 7E jelű buszt, illetve a 69-es villamost.

Azoknak, akik eddig Óbudáról az Árpád hídon keresztül érték el a metrót, a fonódó villamost, a HÉV-et, a 34, 106, 109 és 9-es buszt és a vasutat tanácsolják. Az angyalföldieknek a metrópótlón kívül a 12-es és a 14-es villamos, a 105-ös busz lehet megoldás a BKK szerint.

„Rendelkezésre fognak állni a járművek” – nyugtatta meg az InfoRádió hallgatóit Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.

Mivel országos hiány van, így folyamatosan toborozzák és képzik ki a járművezetőket. Bár számítani lehet kisebb fennakadásokra, igyekeznek ezt minél kisebbre szorítani ennek előfordulását – ígérte a vezérigazgató.

Külön utakon

Vitézy Dávid, a BKK korábbi igazgatója szerint a hivatalos pótlási tervek szinte egyetlen megoldása a pótlóbuszok indítása. A közlekedési szakember úgy véli, ha a Margit híd felújításának idején meg tudták oldani, hogy a híd egyik felén mindig közlekedjen a 4-6-os villamos az ideiglenes „repülővágányokon”, akkor egy, a Westend mellett kiépített ideiglenes vágánnyal meg lehetne hosszabbítani a 14-es vonalát egészen a nagykörútig. Ez sok utasnak valóban megkönnyítené a haladást.

A Közlekedő Tömeg Egyesület állásfoglalása szerint a BKK által közölt tervek alábecsülik a probléma jelentőségét, és fontos lenne, ha a felújítás ideje alatt az utazók – beleértve az autóval közlekedőket is – elkerülnék a metrópótló autóbuszok útvonalát. Javaslataik szerint többek között szerepel, hogy a metrópótlóknak el kell érniük a nagykörutat, a 12-es és 14-es villamosoknak sűrűbben kell járniuk, illetve közvetlen gyorsjáratokra van szükség a többi metróhoz Megyerről, Újpestről és Káposztásmegyerről. „A polgármestereket már megkerestük a javaslatainkkal, most a válaszukra várunk” – közölte az egyesület az InfoRádióval.

Az egyesület a Magyar Kerékpárosklubhoz hasonlóan felhívja a figyelmet a biciklis közlekedés hasznosságára, azzal az indokkal, hogy Bécsben is nagy siker volt az efféle alternatív metrópótlásnak. A szomszédos ország példája alapján ehhez új utat sem kéne építeni, csak a meglévő infrastruktúrát oly módon fejleszteni, hogy vonzóvá váljon a környéken a kerékpáros közlekedés.

Elő a bringákkal!

Az InfoRádió megkereste a Magyar Kerékpárosklubot. A Váci út környékén fekvő bicikliutakkal kapcsolatban javasolták a BKK-nak, hogy kisebb beavatkozásokkal járuljanak hozzá a járhatóbbá tételükhöz.  

A kerékpárosklub kisebb beavatkozásokat ajánl a metró nyomvonalával párhuzamos utakon is. Kerékpártárolók építését javasolnak ott, ahol lehetőség van metróra vagy más tömegközlekedési járműre átszállni. Javítani kellene a metróval párhuzamosan haladó kerékpárutak minőségén, továbbá megnyitni a kétirányú kerékpárosok előtt olyan egyes egyirányú utcákat. Szerintük

a Bubi közösségi kerékpárrendszer is bevonható a metrópótlásba.

„Vannak olyan XIII. kerületi lakótelepek, ahonnan sokkal jobb kerékpárokkal vagy Bubival elmenni a metróállomásokhoz, mint gyalog” – tette hozzá Szabó Gergő, a kerékpárosklub szóvivője az InfoRádiónak.

A civil szervezetek és BKK abban megegyeztek, hogy a hideg, esős novemberben valószínűleg még nem lesz túl népszerű a kétkerekűek használata, de az indulás tapasztalatait hasznosítani lehet majd tavasszal, és a központi metrószakasz felújításánál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×