Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
321.56
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Tölgyessy Péter: így szeretnének élni a magyar emberek

A magyar állami intézményrendszer sok esetben részrehajló - jelentette ki a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet tizedik születésnapját ünneplő budapesti konferencián, amelyet pénteken, a korrupcióellenes világnapon tartottak "az integritásról és az integritásalapú közigazgatási kultúráról" a holland nagykövetség támogatásával.

Köszöntőjében Martin József Péter úgy fogalmazott, Magyarország nem áll jól az integritást, vagyis a feddhetetlenséget, elfogulatlanságot illetően.

Az állam nem működik egészen átláthatóan - tette hozzá, megjegyezve: azok nyerik a közbeszerzéseket, akik "közel állnak a tűzhöz".

Sokszor azon intézmények is a kormány "meghosszabbított karjaiként" működnek, amelyek feladata éppen a végrehajtó hatalom ellenőrzése lenne - vélekedett.

Felidézte, hogy Magyarország nemrég kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi kezdeményezésből, amit kedvezőtlen fejleményként értékelt.

Marschall Miklós, a TI vezérigazgató-helyettese szerint tíz év nem sok, főleg ha a korrupció elleni küzdelemről van szó. Úgy fogalmazott, az eltelt rövid idő alatt a magyar szervezet a "TI-család" egyik legjobbjává nőtte ki magát.

Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete gratulált a TI Magyarország tízéves fennállásához. Szavai szerint a kezdetektől támogatták a szervezetet, és a továbbiakban is így tesznek. A diplomata jelzésértékűnek nevezte, hogy Magyarország kilépett a kritikus hozzáállásáról ismert Nyílt Kormányzati Együttműködésből.

Tölgyessy Péter politológus úgy fogalmazott, hogy a magyar emberek "óriási hittel, reménységgel szeretnének élni egy olyan országban, ahol kiszámítható a közigazgatás, nincs korrupció. Történelmi áttekintésében azt mondta, a rendszerváltás utáni, egymással szemben álló kormányok mindegyike eszközként használta a közigazgatást, és az ellentábor korrupciós cselekményeire mutogatott.

Szavai szerint a 2010-ben megalakult magyar kormány más berendezkedést, "új rendszerváltást" kezdett hirdetni.

A hatalom úgy döntött, minden téren újra kell osztani a javakat, és jelenleg is ez folyik - vélekedett.

Az első panelbeszélgetésen Németh Erzsébet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) igazgatója a megelőzés fontosságáról beszélt. Megjegyezte: a korrupció lappang, mert egyik érintett félnek sem érdeke, hogy kiderüljön.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke úgy fogalmazott, az integritás akkor áll fenn, ha valaki akkor is helyesen cselekszik, amikor senki sem látja.

Saját feladatának az OBH szervezeti függetlenségének megteremtését nevezte, egyik első meghirdetett stratégiai célja az integritás kiépítése volt - közölte.

Boda Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Politikatudományi Intézetének igazgatója egyik felmérésük eredményeit ismertetve elmondta, az állami adóhatóságra korábban komoly bizalommal tekintettek az emberek, ezt azonban erőteljesen lerombolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal körül 2014-2015-ben kirobbant botrány.

Martin József Péter arról beszélt, hogy a magyarok jelentős része szerint korrupció nélkül nem lehet érvényesülni, ráadásul a korrupció megtapasztalásakor csupán minden ötödik ember tenne bejelentést, ami nemzetközi összehasonlításban nagyon rossznak számít.

Németh Erzsébet és Martin József Péter között véleményellentét alakult ki arról, mennyire független, feddhetetlen az ÁSZ. A számvevőszék igazgatója adatokat közölt annak alátámasztására, hogy a szervezet átlátható, a TI ügyvezetője ugyanakkor úgy vélekedett, kritikával lehet illetni az ÁSZ működését.

A kérdéshez hozzászólva Handó Tünde megköszönte azt a segítséget, amelyet a számvevőszék a bíróságoknak nyújt, ahol magas a korrupció kockázata.

Terry Lamboo, a holland belügyminisztérium vezető tanácsadója közölte: Hollandiában is javult a bíróságok integritása. Azt mondta, egyedül a dokumentumok vizsgálatából nem igazán derül ki a "nepotizmus" mértéke, a munkavállalók észlelése szintén fontos.

A második panelbeszélgetésen, amely az információszabadság, a közérdekű adatok megismerhetőségének témáját járta körül, felszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke is.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×