Infostart.hu
eur:
390.42
usd:
331.48
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

„A magyar alkotmányos identitás védelme mellett voksol aki nemmel szavaz”

A nemzeti identitás meghatározó eleme a lakosság összetétele, amelyet a kényszerbetelepítés nagyban befolyásolna, ezért ha a vasárnapi népszavazás érvényes lesz és a nemek győznek, egyértelmű voks születik a magyar alkotmányos identitás védelme mellett - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán szombat este.

Hozzátette, a vasárnapi népszavazás másik tétje a lopakodó szuverenitás-elvonás megakadályozása, amire az unió törekszik.

Úgy vélte, a Kúria fontos döntést hozott, amikor jogszerűnek ítélte az önkormányzatok kampánytevékenységét. Mint mondta, az új választási és népszavazási törvények miatt sok nyitott kérdés volt, amelyeket a Kúriának le kellett zárnia.

Eddig az volt a joggyakorlat, hogy az államnak és az önkormányzatoknak semlegesnek kell maradniuk, hiszen a választás részben róluk is szól - fejtette ki. Most az a speciális eset állt fenn, hogy a kormány kezdeményezte a népszavazást, tehát kampányolhatott, csakúgy, mint az állami szervezetrendszer részét képező önkormányzatok is - mondta. A Kúria indoklásában az is szerepelt, hogy nincs olyan elvi alap, ami kimondja, hogy ha pártok, egyházak, civil szervezetek kampányolhatnak, akkor a helyi önkormányzatok miért ne folytathatnák ezt a tevékenységet - mutatott rá a szakértő.

Címlapról ajánljuk
A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×