eur:
394.13
usd:
363.75
bux:
71237.39
2024. július 8. hétfő Ellák

Idén dönthetnek az európai hadseregről - a nap hírei

Rómában szentté avatta Teréz anyát a katolikus egyházfő. Az év végéig elkészülhet az uniós terv a közös európai hadsereg megvalósításáról. Az Európai Tanács elnöke szerint befogadóképessége határához közeledik az unió. A nap legfontosabb hírei szeptember 4-én.

Rómában szentté avatta Boldog Kalkuttai Teréz anyát a katolikus egyházfő. Az irgalmasság szentévének egyik legnagyobb rendezvényén mintegy százezer zarándok, illetve több ország vezetője vett részt. Szentbeszédében Ferenc pápa az isteni irgalmasság nagylelkű szétosztójának nevezte a Nobel-békedíjas, albán származású Teréz anyát, aki felemelte hangját a szegényekért a világ hatalmasságai előtt. A katolikus egyház hétfőn ünnepli először szent Teréz anya ünnepnapját, amely eddig a jótékonyság világnapja is volt.

Az év végéig elkészülhet az uniós terv a közös európai hadsereg megvalósításáról - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt az Európai Unió külügyi bizottságainak elnökeivel tartott pozsonyi tanácskozás után beszélt erről. A kétnapos találkozót összegezve a fideszes politikus rendkívül időszerűnek nevezte a magyarországi októberi kvótareferendumot is, mivel fenntartható migrációs politikára van szükség, de annak megvalósítására szerinte a kvótarendszer nem megfelelő.

A visegrádi együttműködést tartja a leghatékonyabb szövetségnek ma az unióban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Kossuth Rádióban azt mondta: nagy szükség van arra, hogy a közép-európai államok együttműködjenek, például az uniót érő kihívások miatt. Hangsúlyozta: nem lehet újabb hatásköröket Brüsszelbe telepíteni, mert az elmúlt időszak súlyos kihívásaira tagállami szinten születtek jó válaszok.

Az igazságügyi miniszter szerint nem uniós, hanem nemzeti hatáskörben kell maradniuk a lakosságot érintő döntéseknek. Trócsányi László a Kossuth Rádió reggeli műsorában úgy fogalmazott: nem helyes, hogy egy nemzeti kérdésben az állam joga szimbolikussá válik. A tárcavezető hozzátette, Magyarországon az állami felhatalmazás megerősítését jelentheti az októberi, kötelező betelepítésről szóló népszavazás a kérdésben.

A politikának van, a pártpolitikának és a kampánynak azonban nincs helye az iskolában - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az oktatási jogok biztosa. Aáry Tamás Lajos arról is beszélt: tovább sem érzi, hogy nőtt volna az iskolák iránti bizalom és a közoktatás szereplői nem látják a stabilitást. Hozzátette: az iskolák élete a bizonytalanság miatt továbbra is konfliktusokkal terhelt, ezt jelzi, hogy már az iskolakezdés második napján nagy sok panasz érkezett a hivatalhoz.

Az Európai Tanács elnöke szerint befogadóképessége határához közeledik az unió, amely után már nem tud újabb menekülteket ellátni. Donald Tusk a világ 19 legfejlettebb országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20 csoport kínai csúcstalálkozója előtt arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy vegye ki részét a menekülthullám terheinek enyhítéséből.

A globális gazdaság élénkítésének fontosságáról beszéltek a G20 csoportot alkotó országok vezetői a kínai csúcsértekezleten. Hszi Csin-ping kínai elnök azt mondta: nyitottabbá kell tenni a világgazdaságot, egyszerűsíteni és liberalizálni kell a kereskedelmet és a beruházásokat.

Arról is beszélt, hogy a G20-ak folytatják az afrikai és a kevésbé fejlett országok iparosításának a támogatását.

A brit kormányfő szerint nem lesz zökkenőmentes a távozás az Európai Unióból a szigetország számára, de megismételte: hosszú távon Nagy-Britanniának előnyös lehet a Brexit. Theresa May a BBC közszolgálati csatornának adott interjúban megerősítette: London arra törekszik, hogy a tagállamokban élő brit állampolgárok jelenlegi státusát a továbbiakban is garantálni lehessen, és ebben az esetben a brit kormány ugyanígy garantálná a Nagy-Britanniában élő külföldi uniós állampolgárok státusát. Megismételte azt is, hogy a hivatalos kilépési tárgyalások 2017 előtt nem kezdődnek el.

Már nem ragaszkodik az uniós vízummentesség októberi bevezetéséhez a török kormány, de azt szeretné, ha még az idén megkapnák a török állampolgárok ezt a lehetőséget. Erről a Welt am Sonntag című német lap írt magas rangú török kormányzati forrásokra hivatkozva. A vízumkötelezettség eltörlésének egyik még nem teljesített feltétele a terrorizmus elleni harcról szóló török törvények módosítása az uniós elvárásoknak megfelelően.

Címlapról ajánljuk
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Alapító bejelentések
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Ahogyan az a levegőben lógott a költségvetés komoly elcsúszása miatt, a kormány ismét adóemeléssel foltozza be a büdzsét és ezzel közvetve elismerte, hogy az idei megemelt hiánycélt sem tudná tartani. A bejelentés pozitív olvasata, hogy a kormány felismerte a költségvetés felborulásából fakadó kockázatokat és kezeli azokat. Az érem másik oldala, hogy ezúttal sem piackonform lépésekről döntött, ezúttal sem tartós, kiadásoldali intézkedésekről van szó, ami miatt minden ilyen csomag tűzoltásjelleget ölt. Az elszálló költségvetési hiányt toldozgatással és ideiglenesnek ígért adókkal igyekszik menteni a kormány, az ördögi körnek nevezhető kiigazítási spirálból úgy tűnik, nincs kiút, mivel strukturális intézkedéseket nem találunk az akciótervben. Ennek pedig megfizetjük az árát, az ország befektetői megítélésében, a forint árfolyamának változékonyságában, valamint az esetleges későbbi hitelminősítői lépésekben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×