Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook/Böröcz László

Jöttek a végrehajtók, néhány órával később meghalt a híres magyar cukrászda tulajdonosa

Másfél évtizedes jogi vita után lezárult a pereskedés a Budavári Önkormányzat és a Ruszwurm Cukrászda között. A kerület fideszes polgármestere, Böröcz László tájékoztatása szerint az önkormányzat szerda reggel birtokba vette az ingatlanokat, ezzel a történelmi cukrászda ideiglenesen bezárta kapuit.

A cukrászda körüli konfliktus 2011-ben kezdődött, amikor az önkormányzat megemelte a bérleti díjakat. Az önkormányzat álláspontja szerint a cukrászda jóval a piaci ár alatt fizetett, a bírósági eljárás pedig a kerületnek adott igazat.

A Kúria jogerős döntése alapján a Ruszwurm Kft.-nek több mint 300 millió forint tartozást kellett volna megfizetnie, és el kellett volna hagynia az ingatlanokat. Mivel ez nem történt meg, az önkormányzat végrehajtást indított.

A polgármester elmondta, hogy a Ruszwurm Kft. nem fogadta el az önkormányzat ajánlatát, amely szerint a kerület átveszi a céget, és tovább működteti a cukrászdát. A dolgozókat is áthidaló megoldással próbálták segíteni, de ez a lehetőség sem valósult meg.

A nepszava.hu értesülései szerint Szamos Miklós, a cukrászda 78 éves tulajdonosa a végrehajtás napján, szerdán elhunyt.

A Blikk információi szerint

a férfi szívinfarktust kapott,

és a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

A tulajdonos korábban úgy vélte, hogy az ügy mögött nem csupán egy bérleti vita húzódik, hanem valakik rá akarják tenni a kezüket a cukrászdára.

Böröcz László polgármester ígérete szerint a cukrászda a bezárás ellenére nem tűnik el végleg. Az önkormányzat még ősszel pályázatot ír ki az üzemeltetésre, hogy minőségi cukrászda nyílhasson a helyén.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×