Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
323.32
bux:
147727.06
2026. november 5. csütörtök Imre
fotó: ügyészség
Nyitókép: ügyészség

Lomokat pakoló munkásokra lövöldözött egy férfi Óbudán

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 57 éves férfi ellen, aki tavaly szeptemberben a lakásának erkélyéről légpuskával lőtt a munkájukat végző emberekre Óbudán. Az ügyészség szerint a férfi bosszúból támadt a munkásokra, akik a környéken lévő lomokat szállították el.

A vád szerint a férfi először egy munkás hátát, majd a társának nyakát lőtte meg. Bár a sérülések nyolc napon belül gyógyultak, az ügyészség kiemeli, hogy a súlyosabb sérülések, illetve a nyakon lőtt férfi esetében az életveszélyes állapot elmaradása csupán a véletlenen múlott - írja az ügyészség.

A nyakon lőtt férfi sebeinél gyulladásos folyamatok is elindultak a gyógyulás során, és csak az időben érkező orvosi segítség akadályozta meg a vérmérgezést, azaz a közvetett életveszélyes állapot kialakulását is.

A vádirat kitér arra is, hogy a férfi a légpuskás támadást megelőzően már más bűncselekményt is elkövetett. Fél évvel korábban ugyanis belerúgott egy autós kocsijába, mintegy 250 ezer forintos kárt okozva. A tett oka az volt, hogy a jármű tulajdonosa egy hibás mosógépet vásárolt tőle, és visszament hozzá reklamálni.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, súlyos testi sértés kísérletével, valamint rongálással és garázdasággal vádolja a férfit, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A rendőrség a légfegyvert és a hozzá tartozó lövedékeket lefoglalta.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×