Infostart.hu
eur:
389.44
usd:
330.16
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Lázár: az EB hitel felvételét javasolja a 3-as metró felújításához

Az Európai Bizottság (EB) nem ellenzi a budapesti 3-as metró felújítását, ugyanakkor a testület szakértői azt javasolják, hogy a főváros hitelt vegyen fel a beruházásra, mert az megtérül - mondta Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.

A Miniszterelnökséget vezető minisztert annak kapcsán kérdezték, hogy a Népszabadság arról írt: mintegy 139 milliárd forintos hitel felvételére kényszerül Budapest a 3-as metró felújításához, mert Brüsszel informálisan megüzente, nem kaphat támogatást a metróvonal felújítása.

Közölte, a legutóbbi kormányülésen Tarlós István főpolgármester vendégként vett részt és áttekintették a fővárosi közlekedésfejlesztési programokat, megállapodtak arról, hogy Magyarország érdeke a 3-as metró fejlesztése.

Hozzátette: az EB az európai jogszabályok betartásával nem mindent és nem egyformán kíván finanszírozni, ennek egyik megoldása, hogy akár az Európai Fejlesztési Bankon keresztül hitelt vegyenek fel a beruházásra.

Amennyiben a főváros úgy dönt, hogy hitelt vesz fel, a kormány kész garanciát nyújtani ehhez, erről legutóbbi ülésén döntött is - jelezte a miniszter.

Lázár János szerint a bizottság nem csak azt mondta, hogy nem tud ehhez a beruházáshoz vissza nem térítendő hitelt adni, de jelezte azt is: hitel felvételét javasolja.

A miniszter rögzítette: még nem kapta kézhez azt a dokumentumot, ami lezárja a kérdést, de úgy látja, nem lesz a metrófelújításra uniós forrás.

Magyarázatként hozzátette: az európai támogatáspolitikában jelentős mértékben növekedni fog a visszatérítendő támogatások aránya, az EB a kedvezményes hitelkonstrukciókat támogatja.

Lázár János azt mondta, az EB számításai szerint a metrófelújításra felvett hitel finanszírozható, megtérülő lenne. A megtérülés a miniszter szerint a vonal kihasználtsága miatt lehetséges.

A Városligettel kapcsolatban elmondta, a kormány az összes, a ligettel kapcsolatos döntést meghozta, a szükséges forrásokat biztosította, kétéves előkészítő munka után kezdődik meg a kivitelezés. Ebben a kormány már nem kíván állást foglalni, a megvalósítás kérdései azokra tartoznak, akiket a kormány kinevezett erre - mondta.

A tiltakozók abból a téves feltételezésből indulnak ki, hogy csökken a zöldfelület. A kormány célja, hogy a zöldfelületet növelje, 15 milliárd forintos kertépítési programot terveznek és megpróbálnak megmenteni minden fát vállalva az átültetés költségeit - mondta Lázár János.

Szerinte biztos lesznek olyanok, akik a következő időszakban is ellenezni fogják a Liget-projektet, számukra biztosítani kell a jogszerű tiltakozás lehetőségét és közben a kivitelezőknek a munkafeltételeket, ez a beruházó dolga.

Lázár János arról is szólt: újabb konzultáció kezdődött a járási és a kormányhivatalokban az állami rezsicsökkentésről. Augusztus 19-ig várják az állampolgárok álláspontját arról, hogy a közigazgatási bürokráciacsökkentés jegyében milyen eljárásokban lenne szükség újabb egyszerűsítésekre. Emellett arról kérik ki az emberek véleményét, milyen engedélyezési eljárásokat kellene átalakítani, és mely - jelenleg fizetős - szolgáltatásokat kellene olcsóbbá vagy ingyenessé tenni.

A miniszter a kormány első féléves munkájáról tájékoztatva arról számolt be, hogy húsz ülést tartottak az első félévben, a kormány 648 előterjesztést tárgyalt meg - összesen 19 500 oldalnyi irományt -, 182 rendeletet és 355 határozatot hozott.

Tudatta továbbá, hogy a jövő heti kormányülésre Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatást kért a belügy- és az agrárminisztertől az elmúlt napok, hetek viharkárairól és a kárenyhítésről.

A gazdasági mutatókat értékelve azt mondta, hogy a költségvetés hiánya egészen biztosan a 2 százalékos határon belül lesz idén. Egyúttal kiemelte: az ipari teljesítmény bővülése megnyugtató a növekedési kilátásokat illetően.

Az Uber tevékenységének felfüggesztését Lázár János úgy kommentálta: jobban örült volna, ha a cég inkább vállalja a játékszabályokat, "az, hogy az Uber ezt nem vállalta és kivonult, az nyilvánvaló, pénzről szól".

A 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési projekt sorsát firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: nincs szó forráselvonásról, a pénz rendelkezésre áll. Álláspontja szerint azonban nem kell kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítani a Balatont, hanem "jó minőségű pályázatok kellenek". "A Balaton címke az értékelésnél nem ér többletpontot" - fogalmazott.

A tárcavezető kérdésre megerősítette, hogy Orbán Viktor nyári programjában szerepel a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének fogadása. Lázár János ezt előkészítendő tárgyalt a Mazsihisszel múlt héten. "Voltak olyan megjegyzések, amelyek érzékenyen érintik magyarországi zsidó honfitársainkat, erre a kormányzatnak is tekintettel kell lennie. Ez volt a beszélgetés egyik rezüméje" - mondta. A Miniszterelnökség vezetője jövő héten az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőivel találkozik.

Lázár Jánost kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint a szlovákiai Főnix Polgári Társulás nem tud elszámolni a Miniszterelnökség 200 millió forintos támogatásával. A miniszter elmondta, a nemzetpolitikai államtitkárság támogatta jelentős összeggel ezt a civil szervezetet. Hozzátette: a támogatott programról kell részletesen elszámolni; nem tud semmiféle rendkívüli körülményről a támogatás odaítélésével, illetve elszámolásával kapcsolatban.

Kérdésre válaszolva a miniszter beszélt arról is, hogy nincsenek hivatalos peren kívüli tárgyalások Herczog Mór Lipót örököseivel, akik azért indítottak Amerikában pert a magyar állam ellen, hogy visszakaphassák a néhai bankár valamikor 2500 műkincsből álló gyűjteményéből a holokauszt idején eltulajdonított, ma Magyarországon található darabokat.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×