Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Ha bajba kerülünk külföldön, segít a konzuli védelem

A közelmúltban végrehajtott terrortámadások azok körében is felértékelték az úgynevezett konzuli védelem szolgáltatásait, akik nem a harmadik világ veszélyes országaiba, hanem csak Európa valamelyik nagyvárosába utaznak el pihenni vagy dolgozni. Még mindig kevesen tudják azonban, hogy 2013 óta minden külföldre utazó magyar állampolgár kitölthet egy űrlapot, amelynek köszönhetően baj esetén ő és a hozzátartozói is elérhetőek lesznek.

A konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon minden külföldre utazó magyar állampolgár rendszeresen frissített információkat olvashat az adott célország beutazási, ott-tartózkodási és munkavállalási szabályairól, valamint az egészségügyi és a biztonsági helyzetről – mondta az InfoRádiónak a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője.

Bakos László felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan háborúk és katasztrófák sújtotta országok, ahová nem javasolják a beutazást. Ezeken a helyeken kevésbé, vagy egyáltalán nem biztosítható a konzuli védelem. Vannak fokozott biztonsági kockázatot rejtő térségek is, ahol bármikor veszélyessé fordulhat a helyzet, ilyen például Ukrajna, Törökország, Koszovó és Macedónia egyes részei.

Nyugat-Európa fővárosai ugyan nem szerepelnek ezeken a listákon, de a terrortámadások veszélyére ezek esetében is külön fejezetben figyelmeztet a konzuli szolgálat. Ezért javasolja mindenkinek Bakos László, hogy töltse ki a konzved.mfa.gov.hu oldalon elérhető űrlapot. Adja meg a nevét, az elérhetőségét, az úti célját, a szállása címét, az ott-tartózkodás időtartamát, valamint az itthoni kapcsolattartója adatait, és külügyminisztérium munkatársai baj esetén őt és a hozzátartozóit is elérik – mondta az osztályvezető.

„Ezek az információk már többször nagyon hasznosnak bizonyultak, például olyan szerencsétlen esetekben, amikor adott országban valamilyen robbantás vagy katasztrófahelyzet történt, nagy segítségünkre volt, hogy 24 vagy 48 órán belül tisztázni tudtuk, hogy a regisztrált magyar állampolgárok közül senki nem került bajba” - hangsúlyozta Bakos László.

Az InfoRádió egy valós utazás adatait felhasználva kitöltötte és elküldte ezt az űrlapot, de csak egy hibaüzenet érkezett vissza. Az osztályvezető elismerte, hogy ez előfordul néha, de azt ígérte, hogy ilyenkor is van megoldás a regisztrációra.

„Ha e-mailban elküldik, akkor ezt továbbítjuk a külképviseletnek, illetve felvisszük a mi konzuli információs rendszerünkbe, ezáltal látjuk az adatlap információit” - mondta az osztályvezető.

Bakos László hangsúlyozta, hogy a konzuli szolgálat segíteni tud egy megrongálódott vagy elveszett úti okmány pótlásában, a baleset miatt bajba vagy bűncselekmény miatt börtönbe került állampolgár kapcsolattartásában, de pénzt csak nagyon ritkán ad kölcsön.

„Van egy olyan kategória, hogy hazatérési kölcsön nyújtása, ez azonban csak rendkívül szigorú feltételekkel és körülmények esetén nyújtható, ha egyértelművé válik, hogy a magyar állampolgár magáról saját vagy más forrásból gondoskodni nem tud, önhibája kizárható és a kölcsön nyújtása további súlyos érdeksérelemtől óvná meg” - közölte Bakos László.

Az osztályvezető azt is igyekezett egyértelművé tenni, hogy a konzuli szolgálat nem ügyvédi iroda.

„Bíróság vagy más hatóság előtt jogi képviseletet sem láthat el” - jegyezte meg.

A konzuli szolgálat tehát segít, amiben tud, de a külföldi utazás vagy annak elhalasztása minden esetben az egyén saját döntési felelőssége - szögezte le Bakos László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium osztályvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×