Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Virus and infectious disease concept.
Nyitókép: metamorworks/Getty Images

8,6 milliós bírságot kapott a nagykőrösi tömeges rosszullétért felelős közétkeztető cég

A vállalat a határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi, mert indoklása szerint több szempontot is figyelmen kívül hagytak a vizsgálat során, ezért nem fogadja el az eljárás eredményét sem.

A Pest Vármegyei Kormányhivatal vizsgálata szerint Nagykőrösön a helyi közétkeztető cég, az Eatrend Kft. mulasztása miatt betegedtek meg közel kilencszázan márciusban. A kormányhivatal a hvg.hu megkeresésére megerősítette, hogy a cégnek 8,64 millió forintos élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot kell kifizetnie a történtek miatt.

A portál emlékeztet, hogy az esethez összesen 867 megbetegedés köthető, közülük 600-an voltak gyerekek. Öten kórházba is kerültek kiszáradás gyanújával, de néhány nappal később hazamehettek. A gyors lefolyású, hányással, hasmenéssel, hasi fájdalommal járó megbetegedés miatt már senki sem szorul ellátásra.

Az Eatrend Kft. a hvg.hu megkeresésére közölte: sajnálják, ami történt, és jelezték, hogy mindent megtesznek a hasonló helyzetek megelőzésére a jövőben. Hozzátették: élelmiszer-biztonsági osztályuk még fokozottabban monitorozza majd a főzőkonyhájukat, hogy betartassa a szigorú higiéniai feltételeket. A társaság jelezte azt is, hogy beszerzett egy olyan eszközt, amely lehetővé teszi a mikrobiológiai felületi mintavételek legkorszerűbb és leggyorsabb kiértékelését.

A cég tájékoztatása szerint a hatóságok a márciusi rosszullétek után többször is vizsgálódtak Nagykőrösön, és bizonyos kéréseket fogalmaztak meg. „A hatóság az újbóli ellenőrzés után mindent rendben talált, és engedélyezte a főzőkonyha újbóli működését” – közölte az Eatrend Kft. A vállalat a határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi, mert indoklása szerint több szempontot is figyelmen kívül hagytak a vizsgálat során, ezért nem fogadja el az eljárás eredményét sem.

A közétkeztető cég valamilyen módon kárpótolná a nagykőrösieket a történtekért, erről jelenleg is egyeztet a helyi önkormányzattal.

Az Eatrend Kft.-vel kötött közétkeztetési szerződés a nyáron jár le Nagykőrösön. Arra a felvetésre, hogy tervezik-e az újbóli indulást, azt közölték, hogy erről majd csak a tender kiírását követően döntenek.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányaváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×