Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.44
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
A bajnoki trófea a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, Borussia Dortmund - Paris Saint-Germain mérkőzése előtt Dortmundban 2024. május 1-jén.
Nyitókép: MTI/EPA/Christopher Neundorf

Három fontos változás is jöhet a Bajnokok Ligájában

Még véget sem ért az új rendszerű Bajnokok Ligája első szezonja – jövő héten kezdődik a két elődöntős párharc a PSG és az Arsenal, illetve az Internazionale és a Barcelona között –, máris újabb változtatások elé nézhet a sorozat. A német Sport Bild megszellőztetett néhány kiszivárgott ötletet, amelyek, ellentétben néhány korábbi „nagyívű” változtatási javaslattal, nem is tűnnek rossznak.

A német hetilap azt írta, hogy az UEFA egyelőre értékeli a leginkább érintett klubok véleményét az új formátumról, de máris felvetődött három lehetséges szabálymódosítás.

Az egyik további előnyhöz juttatná azokat a csapatokat, amelyek az első nyolc közé jutottak az alapszakaszban. A jelenlegi szabályok szerint egyenesen a nyolcaddöntőbe jutnak, s ott a második mérkőzést játszhatják otthon. Az új elgondolás szerint a negyed- és az elődöntőben is idegenben játszhatnának először. Abban az esetben, ha, például, két korábban kiemelt csapat találkozna a jelzett szakaszokban, a ligaszakaszban jobb helyen végzett csapaté az előny. Az ötletet, a kiindulási pontot ehhez a módosításhoz állítólag az adta, hogy bár az Arsenal harmadik lett az alapszakaszban, mégis a Bernabéuban, idegenben kényszerült a második mérkőzést játszani a nyolcaddöntőbe „pótvizsga” után bejutó Real Madrid ellen.

Ez egy logikus változtatási javaslat, különösen azt is tekintetbe véve, a ligaszakaszban elfoglalt helyezés alapvetően befolyásolta a későbbi menetrendet, csak minimális sorsolásra volt szükség.

A második javaslat az azonos országon belüli klubok találkozására vonatkozik, tavasszal a PSG és a Brest, a Bayern München és a Bayer Leverkusen, valamint a Real Madrid és az Atlético is összekerült. A tervek szerint ilyen párosítások csak a negyeddöntőben lehetnének először.

A harmadik, s egyben talán legfontosabb, legnagyobb változást előidéző az a változtatás lenne, amely eltörli a párharcokban a 180 perc utáni döntetlennél a 2x15 perces hosszabbítást. Erre az ezt pártolóknak két indoka is van: részben a játékosok védelme, az amúgy is nagy igénybevételüknek (picit) csökkentése, illetve az, hogy a két csapat közül az egyik ne játsszon 30 perccel többet a saját pályáján, mint a másik.

Az UEFA május 30-án a klubversenybizottság és a végrehajtó bizottság bevonásával dönt az esetleges változtatásokról.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×