Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

KIM: nem emelkedtek a vezetői bérek a tárcánál

Hibás adatok kerültek fel a kormány honlapjára a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) foglalkoztatottak létszámáról és személyi juttatásairól, a tárcánál nem nőttek a vezetői bérek - írta a KIM a közleményében.

Hangsúlyozták, a kedden közzétett vezetői illetmények magas összege a számítógépes lekérdező rendszer nem megfelelő adatszolgáltatása miatt adódott. A foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatokat a minisztérium ismételten közzé fogja tenni.

A KIM szerint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény alapján "a minisztérium által negyedévente közzétett adatokban jól nyomon követhető, hogy a kormányzati intézkedéseknek megfelelően a KIM-ben lecsökkent a vezetői létszám, s ezzel együtt a vezetői illetmények összege is".

A Népszava keddi számában írt arról, hogy a kormany.hu-ra feltöltött aktuális bérkimutatás szerint a KIM-nél június végén 135 - március végéhez képest 19-cel kevesebb - vezető dolgozott. "Juttatásaikra mégis éppen negyedével többet, mintegy 451 millió forintot költöttek közpénzből" - írta a lap, amely szerint ez azt jelentené, hogy "míg az idei első negyedévben egy, a KIM-ben dolgozó vezető, illetve vezető beosztású tisztségviselő havi átlagos juttatása 781 ezer forint volt, ez az összeg néhány hónap alatt 42 százalékkal, havi 1,11 millióra nőtt".

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×