Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.65
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az MSZP szerint csak ősszel derül ki, hányan szorulnak ki a felsőoktatásból

Az MSZP szerint csak ősszel derül ki, milyen hatása lesz annak, hogy a kormány 20 ezerrel csökkentette a felsőoktatási intézményekbe felvehető, államilag finanszírozott hallgatók számát.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja emellett úgy vélte: a felsőoktatási hallgatók röghöz kötésétől a kormány a diplomások Magyarországon tartását reméli, de a lépés szerinte inkább az ellenkező hatást váltja majd ki.

Az oktatási államtitkár pénteken az InfoRádióban azt mondta: jogászok vizsgálják és szakértői egyeztetések is lehetségesek arról, hogy a munkaerő szabad áramlását korlátozza-e a hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet.

Hoffmann Rózsa az illetékes uniós biztossal egyeztetett Brüsszelben, ami után emlékeztetett: az oktatásban nincs mindenkire kötelező érvényű közösségi szabályozás.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×