Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Vörös por lepte el Kolontárt

Vörös por lepte be Kolontárt. A település polgármestere tart az ajkai timföldgyár területéről származó anyag egészségkárosító hatásától. Tili Károly az InfoRádiónak elmondta, hogy az érintett helyi roma közösség számára ideiglenes lakásmegoldást szeretne biztosítani, de az általa felkeresett hatóságok, hivatalok eddig nem reagáltak a segítségkérésére

A múlt heti rendkívül erős szél Kolontár belterületét és a településhez tartozó Lőrintepusztát hordta tele vörös porral - tudtuk meg Tili Károly polgármestertől, aki az InfoRádiónak elmondta, annyira sűrű volt a vörös por, hogy nem lehetett látni. Autóval csak ködlámpával lehetett közlekedni, a gyerekeket pedig nem merték elengedni az iskolába. Később csitult a szél és öt-hat centiméter hó esett, amely eltakarta a port.

A polgármester szerint amíg a tározót nem fedik be, a kiporzás időről-időre megismétlődhet. Márpedig a vörös por nem tesz jót a szervezetnek, bár kevésbé káros, mint a kiömlött vörösiszap, mert nincsen akkora lúgtartalma

Tili Károly értesítette az illetékes környezetvédelmi hatóságot, a katasztrófavédelmi igazgatóságot és a belügyminisztert is. Úgy véli, rövid távon az lenne a megoldás, hogy az érintett - többségében roma - lakosokat elköltöztetnék onnan. Senkit sem szabad kísérleti nyúlnak használni - fűzte hozzá.

Õk azok, akik úgy döntöttek, hogy a 2010. október 4-ei vörösiszap-katasztrófa után is maradnak a Kolontáron.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×