Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.85
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Wéber: Az MSZP-nek előny lenne, ha a baloldali civil szervezetek párttá alakulnának

Az MSZP-nek előnyére, az LMP-nek hátrányára válhat, ha a baloldali civil politikai szervezetek párttá alakulnak - mondta Wéber Attila szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő szerint a szocialisták az utóbbi időben nem tudták elérni a fiatal választókat, az LMP viszont éppen ebből a bázisból épült ki.

Ha létrejön valamilyen együttműködés a baloldali mozgalmak és pártok között, és ha fel tud nőni ehhez a feladathoz, akkor az MSZP számára ez nagy segítség lesz - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila, aki hozzátette: olyan, főleg ifjúsági rétegekről van szó, amelyek az MSZP számára az elmúlt fél-egy évtizedben jórészt elérhetetlenek voltak.

A szociológus kiemelte: a felmérések azt mutatják, hogy 40 év alatt a szocialista szimpatizánsok öt százalékot sem érnek el. Ezek a csoportok egyelőre nem sok vonzót találnak az MSZP-ben, ezért sem látható még a közeledés.  Ráadásul mint pártformációk még nem jönnek számításba, mert ehhez még jó néhány stáción kell átmenniük.

Wéber Attila szerint az LMP számára nagy kihívást jelentenek ezek a csoportosulások, mert részben a párt szociológiai bázisát célozzák. Vagyis az LMP-nek kihívás, az MSZP-nek viszont komplementer politikai faktort is jelenthet, ha sikerül az együttműködés - fűzte hozzá a szociológus.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×