Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Ma fejeződik be a pótösszeírás

Hivatalosan kedden zárul a népszámlálási pótösszeírás. A legutóbbi információk szerint nagyjából 1400-an kockáztatták meg, hogy majd eljárás indul ellenük, ők a következő órákban még meggondolhatják magukat.

November 1-jétől jelentkezhettek a polgármesteri hivatalokban a népszámlálási kérdőívek kitöltésére azok, akiket múlt hétfő éjfélig nem kerestek fel a számlálóbiztosok, vagy addig nem voltak elérhetők - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője.

Virágh Eszter kiemelte: elsősorban a nagyobb városokban éltek az utolsó lehetőséggel, ezért több településen külön ügyfélfogadást alakítottak ki erre a célra. Ekkor még azok is pótolhatták adataikat, akik addig nem kívántak élni a válaszadás lehetőségével, vagy megtagadták az adatszolgáltatást - emlékeztetett.

Virágh Eszter szólt arról, hogy a népszámlálás befejezéséhez közeledve megnövekedett az aggodalom amiatt, hogy valaki kimarad az adatszolgáltatásból. Erről tanúskodott az ingyenes zöldszám napi többezres telefonforgalma, valamint a számlálóbiztos érkezése iránt érdeklődő elektronikus levelek nagy száma. Ezekben az esetekben a kapcsolatfelvételben a KSH munkatársai segítettek - tette hozzá.

Hétfő délig csaknem 20 ezer adatszolgáltató kereste fel a pótösszeírás ügyében a polgármesteri hivatalokat, és töltötte ki a kérdőíveket

A szóvivő rámutatott, a pótösszeírásban azok is részt vehetnek, akik eddig megtagadták a válaszadást; számuk országosan 1400-ra tehető, többségük a főváros és nagyvárosok lakója. Szabálysértési eljárást csak azok ellen indíthatnak a helyi jegyzők, akik véglegesen visszautasítják az adatszolgáltatást - hangsúlyozta.

Az október 1. és 31. közötti 15. magyar népszámlálás az első, amelyet az Európai Unió tagjaként hajt végre az ország. Október 16-ig - az ország történetében szintén először - elektronikus úton is ki lehetett tölteni a kérdőíveket.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×