Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
322.82
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Ipsos: soha nem volt ennyi passzív és bizonytalan választópolgár

A rendszerváltozás óta egyszer sem mért az Ipsos olyan sok passzív és bizonytalan választópolgárt, mint most. A közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésének adatai szerint a választópolgárok 55 százaléka nem talál magának támogatandó politikai szervezetet.

Az 1500 ember megkérdezésével, az ország felnőtt lakossága körében elvégzett közvélemény-kutatás - amelynek adatfelvételi ideje 2011. október 10-17. közé esett - szerint októberben az összes szavazó körében a Fidesz 20, az MSZP 11, a Jobbik kilenc, az LMP három százalékon állt, más pártokra két százalék voksolt volna egy "most vasárnapi" választáson.

Ez az előző hónaphoz képest a Fidesz, az MSZP és az LMP esetében két-két százalékpontos csökkenést, a Jobbiknál két százalékpontos erősödést jelent.

A részvételüket biztosra ígérő, pártot választók körében a Fidesz a felmérés idején magabiztosan - 47 százalékkal - vezetett, az MSZP 24 százalékkal követte, a Jobbik 22, az LMP pedig öt százalékon állt.

Már a nyáron is érezhető volt a Jobbik térnyerése, ősszel pedig egyértelművé vált, hogy a párt mögé mind többen sorakoznak fel, a politikai erők közti versengésben kezdi megközelíteni az MSZP-t - állapította meg az Ipsos. A cég közölte: a szocialisták ebben a hónapban megtorpantak, szimpatizánsokat veszítettek.

A Fidesz táborának az elmúlt fél évben bekövetkezett csökkenése nemcsak a nemzeti radikális párt táborának gyarapodásával járt együtt, hanem a pártoktól távolságot tartó polgárok csoportjának intenzív bővülésével is - állapította meg az Ipsos.

A Fidesz továbbra is vezet, a népesség 20 százaléka - 1,6 millió fő - tekinthető a kormánypárt hívének. Az LMP nem tudta megtartani a múlt havi kimagasló eredményét, ezúttal a választókorúak három százalékának támogatását élvezi.

Az Ipsos szerint a Jobbik elég széles körűen beágyazódott a magyar társadalomba, de támogatottsága korántsem egyenletes: az 50 évesnél fiatalabbak között 13 százalékon, az ötveneseknél négy százalékon, az idősebbeknél pedig két százalékon áll.

Átlag fölötti - 11-12 százalékos - arányban szavaznának rájuk a szakmunkás- és középfokú végzettségűek, "hozzák az átlagot" a diplomások körében (kilenc százalék), az alacsony iskolázottságúak körében viszonylag kevesen, három százaléknyian támogatják a pártot. Az északi, keleti országrészben 12-13 százalékos, a középső és déli megyékben 8-9 százalék körüli, a nyugati megyékben 5-6 százalékos a Jobbik támogatottsága.

Ennek alapján a párt tipikus szavazója 50 évesnél fiatalabb, legalább középfokú végzettséggel rendelkezik, az ország északi, keleti régiójában él - közölte az Ipsos.

Jelenleg a magyar választók többsége távol tartja magát a politikától, és látványos a részvételi hajlandóság korábbinál alacsonyabb szintje is. A közvélemény-kutató cég szerint a politikai apátia széles körben elterjedt, még a legkevésbé közömbösnek számító fővárosiaknak is több mint négytizede híján van a pártok iránti érdeklődésnek.

Ugyancsak a rezignált közhangulat fontos mutatója, hogy a rendszerint nagyon aktív diplomások fele nem preferál egyetlen politikai erőt sem. Az időskorúaknál, az alacsony társadalmi státuszúaknál, valamint a falvakban élőknél kétharmados ez az arány.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×