Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.32
bux:
145497.96
2026. november 2. hétfő Achilles

Szomszéd Orsolya: Az MSZP belharcában folyamatosan változó erőviszonyokat látni

Az MSZP júniusi kongresszusa sem oldotta meg a pártban folyó belharcot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nézőpont Intézet elemzője. Szomszéd Orsolya szerint Gyurcsány Ferenc szempontjából érdekes kérdés, hogy hányszor lehet még kísérletet tenni a visszatérésre.

Gyurcsány Ferenc számára az volt a tétje az MSZP-ben tartott pártszavazásnak, hogy valamilyen támogatottságot felmutasson saját maga és a Demokratikus Koalíció Platform mögött, ami legitimitást adhatnak neki a pártban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nézőpont Intézet elemzője. Szomszéd Orsolya szerint a volt kormányfő elsöprő győzelme esetén mindezt felhasználhatná az őszi kongresszuson is pozíciója erősítésére.

A platform tájékoztatása szerint a pártszavazáson voksoló 9200 ember mintegy nyolcvan százaléka szavazott arra, hogy gyökeres változást akar az MSZP-ben. A hivatalos eredményt az MSZP szombati választmányi ülésén jelentik be.

Gyurcsány Ferenc a legutóbbi, júniusi kongresszuson vereséget szenvedett, ugyanis a Demokrata Párt zászlóbontásáról szóló hírek felháborodást keltettek, és ez ellene hangolta a párttagokat - vélekedett az elemző.

Szomszéd Orsolya szólt arról is, hogy Mesterházy Attila a kongresszus összehívásával megelőző lépést tett, hiszen korábban Gyurcsány tűnt aktívnak. Ezzel a pártelnök háborút nem, csak csatát nyerhetett - tette hozzá.

Az MSZP belharcában folyamatosan változó erőviszonyokat látni, hol az egyik, hol a másik fél visz be egy ütést, és ennek nincs vége - hangsúlyozta az elemző, aki szerint a kongresszus sem hozott megnyugtató megoldást erre a problémára.

Nem zárult le ez a folyamat, és ez annyira akadályozza az MSZP működését, hogy a belső problémák mellett más nem tud hatékonyan megjelenni a nyilvánosságban - emelte ki.

A Nézőpont Intézet elemzője szerint Gyurcsány Ferenc szempontjából érdekes kérdés, hogy hányszor lehet még kísérletet tenni a visszatérésre. Meg lehet ezt próbálni, de nem tűnik működőképesnek. Kérdés, hogy mikor jön el az ideje annak, hogy a volt kormányfő végleg szakít a párttal, és egy önálló politikai formáció élén folytatja - tette hozzá.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×