Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.32
bux:
145497.96
2026. november 2. hétfő Achilles

Kósa: Nincs rá ok, hogy változzon a Fidesz elnöksége

Minden bizonnyal marad a Fidesz jelenlegi vezérkara - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos alelnök, aki szerint nincs is ok a változtatásra, hiszen a párt mindent megnyert az elmúlt egy évben, a kormány pedig kivételes és elismerésre méltó eredményt ért el egy év alatt. A tisztújító kongresszus vasárnap lesz.

A kongresszuson elmondjuk majd, hogy mit végeztünk el egy év alatt, majd sor kerül a tisztújításra - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos, aki hozzátette: a kongresszusi showt az MSZP viszi, olyan "ki kinek a vállán sírt típusú hozzászólások" a Fidesznél biztosan nem lesznek, mint a szocialistáknál voltak.

A párt alelnöke úgy látja, hogy marad a mostani vezetés, s bár az alapszabály szerint a helyszínen is van mód javaslatot tenni az elnök és az alelnökök személyére, ebben a vonatkozásban nem érez változást.

Úgy látom, hogy a kongresszuson plusz jelölésre nemigen lehet számítani, és az eddigi jelzések alapján az látszik, hogy a mostani vezetés marad - fogalmazott, hozzátéve: ez tulajdonképpen érthető. "Ez az elnökség 2009 óta működik, időközben megnyertünk egy parlamenti választást, egy szociális népszavazást, egy kétharmados siker után, ősszel az önkormányzati választást - és, ha most lenne a választás, azt is megnyernénk az összes létező közvélemény-kutatás szerint. Nincs tehát különösebben ok arra, hogy nagy változás legyen" - jelentette ki.

A kongresszuson természetesen a kormány munkáját is értékelik, mondta Kósa Lajos, "ugyanakkor tény, hogy egészen kivételes és figyelemreméltó egy év alatt ilyen komoly eredményeket felmutatni, különösen ilyen nehéz helyzetben, mint az Orbán-kormány".

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×