Infostart.hu
eur:
356.41
usd:
312.66
bux:
140037.41
2026. június 30. kedd Pál

Elfogták a BKV volt informatikai igazgatóját

Elfogta a rendőrség a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját. Fuzik Zsolt Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztályának munkatársai őrizetbe vették. A tájékoztatás szerint kezdeményezik előzetes letartóztatását.

A BKV volt informatikai igazgatója ellen korábban országos, majd európai elfogató parancsot adtak ki. Fuzik Zsoltot vesztegetéssel gyanusítják, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés lehet.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában, ahol egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sziebert György is előzetes letartóztatásba került. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség ezután többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.

Szerdán a hűtlen kezelésekkel összefüggő BKV-ügyben újabb három embert vettek őrizetbe. A tájékoztatás szerint Regőczi Miklós, a cég volt kommunikációs vezérigazgató-helyettese, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető és Mesterházy Ernő főpolgármesteri főtanácsadó egyaránt vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×