Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hétfőn kezdődik az Árpád híd felújítása

Felújítások kezdődnek hétfőn az Árpád hídon, ezért éjszakánként két forgalmi sávot lezárnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Ahogy az InfoRádió már korábban beszámolt róla: a rekonstrukció során kicserélik a szerkezet hőtágulását szabályozó elemeit. A munkálatok után 50-ről 70-re növelik a hídon megengedett maximális sebességet.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. hétfőn, október 27-én éjjel kezdi meg az Árpád híd északi, Buda felé vezető hídpályán, a Hajógyári-szigeti pillér felett a hőtágulásból származó mozgásokat kiegyenlítő szerkezeti (dilatációs) elemek cseréjét.

A társaság közleménye szerint a munkavégzés - amelyre naponta este tíz órától hajnali hat óráig kerül sor - mindhárom forgalmi sávot, a mellettük haladó kerékpárutat, valamint a járdát is érinti.

Éjszakánként a jelzett időben egyszerre két sávot zárnak le. Buda irányába a forgalom megfelelő táblázással csillapítva csak egy sávban haladhat.

A munkák során a régi dilatációs szerkezetet, valamint a hozzá két oldalon csatlakozó aszfaltburkolatot is eltávolítják, majd a megfelelő acélszerkezeti kialakítást követően építik be az újat.

A kibontás során keletkező mintegy 1,5 méter széles, keresztirányban 11 méter hosszú munkasáv áthidalására egy acélból készült, láthatósági festéssel ellátott, a közúti forgalom áthaladását biztosító "provizóriumot" helyeznek el, amely csak csökkentett, maximum 30 kilométer/óra sebességgel közelíthető meg.

A szerkezet az útpálya síkjából, hasonlóan a lakóövezeti utakon alkalmazott forgalomcsillapító szigetekhez, mintegy 10 centiméterre kiemelkedik.

A felújítási munkálatok várhatóan november 22-ig tartanak majd. A munkák a villamos forgalmat nem érintik.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 8. 10:13
×
×