A "véres csütörtök" áldozatainak és háromszáz túlélőjének emléket állító táblánál este nyolc óráig tekinthető meg a történteket felidéző tabló. A nap folyamán a helyszínen túlélők idézhetik fel a tragikus órákat.

A golyónyomokat az épület falába ütött vasszögek jelképezik; ezeket az ártatlan áldozatokra utalva fehér rózsákkal díszítették fel.

Az emlékpontnál elhelyezett tabló felidézi az 52 évvel ezelőtt történteket. Eszerint 1956. október 25-én délelőtt több ezer békés felvonuló gyűlt össze a Parlament előtt. A budapesti polgárok közül sokan beszédbe elegyedtek a Kossuth téren szolgáló szovjet katonákkal; a barátkozás nyomán több ott álló tankra a fényképek tanúsága szerint a magyar nemzeti színű zászlót is kitűzték.

Ugyanebben az időben a közeli pártközpontban (a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának székhelyén, az V. kerületi Akadémia utca 17. szám alatt) a párt központi bizottsága a szovjet kommunista párt több vezetőjével, köztük Szerov tábornokkal ülést tartott.

A tábornok, amint értesült a magyar polgárok és a szovjet katonák között alakuló jó viszonyról, azonnal tűzparancsot adott ki. Arra, hogy ezt követően pontosan mi történt, a téren állók a kialakult pánik miatt többféleképpen emlékeznek vissza, de az biztos, hogy a szovjet katonák mellett a pártközpont védelmére kirendelt egységek is tüzet nyitottak a békés polgárokra. Szemtanúk szerint a Kossuth tér épületeinek a tetejéről, így a mai földművelésügyi minisztériumról is lőtték a menekülőket.

A Kossuth téri vérfürdő áldozatainak a száma megközelítette a százat, a sérülteké pedig a háromszázat.

A helyszínen kiosztott, a kormány megbízásából készült "történelmi zsebkönyvben" egy volt államvédelmi tiszt így emlékezik vissza a történtekre: "szakaszommal az akkori Földművelésügyi Minisztérium tetején foglaltunk géppuskával álcázott tüzelőállást, (...) parancsnokunk adta ki a tűzparancsot azzal, hogy ezt a szemét csürhét rendre kell tanítani".

A tűzparancsot először megtagadó tiszt vallomása szerint a környező házak tetején további két szakasz foglalt el állást, akik tüzet nyitottak a békés tömegre. "A géppuskák tüzelése után a tüntetők százai fetrengtek vérben a kövezeten, köztük gyerekek, nők (...), sosem fogom elfelejteni a sebesülteket, a haldoklók jajkiáltásait (...) az egymást taposó tömeg jajkiáltozását, (...) nap nap után ezzel a borzalmas képpel álmodom, és úgy érzem, én is gyilkos vagyok, annak ellenére, hogy a parancsot meg akartam tagadni" - írta vallomásában a volt államvédelmis tiszt.