Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ingyenes lesz, de nem kötelező a súlyos betegségek elleni védőoltás

Októbertől ingyenes lesz a pneomococcus elleni védőoltás minden két év alatti gyermeknek - jelentette be az egészségügyi miniszter. Székely Tamás elmondta, a vakcina beadatását a szülők kérhetik gyermekük számára. A négy vakcina eddig 64 ezer forintba kerül. Kötelezővé azonban nem teszik a többi közt a tüdőgyulladás és az agyhártyagyulladás ellen védelmet nyújtó oltást.

Októbertől ingyenes lesz a pneomococcus elleni védőoltás minden két év alatti gyermeknek - jelentette be az egészségügyi miniszter.

Daróczi Dávid kormányszóvivő korábban még úgy nyilatkozott, kötelezővé teszik a pneomococcus elleni vakcinát. Most Székely Tamás egészségügyi miniszter mondta el sajtótájékoztatóján, hogy ez nem így lesz, hanem a szülők kérésére oltják be a gyermekeket.

A vakcinát egyébként kétéves kor alatt ingyenesen biztosítja az állam. A tárcavezető szerint azért nem szükséges kétéves kor alatt kötelezővé tenni a szer beadatását, mert a minisztérium induló kampánya révén sokan élnek majd a lehetőséggel.

A vakcina véd attól a baktériumtól, amely olyan súlyos, akár éleveszélyes betegségeket okozhat, mint például a tüdőgyulladás, az agyhártyagyulladás és az arcüreg- vagy középfülgyulladás. A fiatalok esetében kortól függően két, három vagy négy oltást kell beadni az orvos által meghatározott időpontban.

Eddig a négy vakcina 64 ezer forintba került, ezt azonban mostantól megspórolhatják a szülők. Az InfoRádió kérdésére válaszul az is elhangzott, hogy az orvosokat értesítették a változásokról.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×