Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Új közbeszerzési törvény: kétezer milliárd forint elköltése a tét

Egyre több a konzorciumi ajánlat egy-egy munka elnyerésére, így nem alvállalkozói láncokon keresztül jutnak egyes cégek a munkákhoz - mondta az InfoRádiónak Végh Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban. A kormánypárti politikus hozzátette: összesen 123 módosító indítvány érkezett a törvénnyel kapcsolatban.

Nagy az érdeklődés a parlamenti képviselők, a közreműködő szervezetek és az önkormányzatok részéről is a tavasszal benyújtott közbeszerzési törvénnyel kapcsolatban - mondta az InfoRádiónak Végh Tibor, hozzátéve: összesen 123 módosító javaslat érkezett a törvényhez.

Az érdeklődés érthető, hiszen 2 ezer milliárd forint elköltésének szabályait kell megalkotni - mondta az MSZP képviselője, aki szerint egyre több konzorciumi ajánlat érkezik egy-egy munka elvégzésre.

A politikus szerint ez azért kedvező, mert az egyes cégek nem alvállalkozói láncolatokon keresztül jutnak majd munkához, hanem mindenki saját felelősséggel, de saját arccal, és nagyobb pénzügyi lehetőségekkel indulhat a versenyen.

Végh Tibor elmondta azt is: egy külön törvényt alkotnak az állami nagyberuházások gyorsítására. Úgy véli: a pályázatok kiíróinak azt kellene nézniük, hogy összességében melyik a legjobb ajánlat, nem pedig azt, hogy melyik a legolcsóbb.

A politikus hangsúlyozta: a törvény nem zárta ki eddig sem azt a lehetőséget, hogy a pályázatot kiíró önkormányzatok előnyben részesítsék azokat, akik vállalják a helyi munkaerő foglalkoztatását.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×