Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Tovább árad a Hernád

Harmadfokú készültség mellett védekeznek a Hernádon, a folyó több közutat is elöntött. A tetőzés a felső szakaszon ma estére, a középső szakaszon pedig hét végére várható - mondta az InfoRádiónak az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője. Csont Csaba hozzátette: árhullám alakulhat ki a hét végére a Bodrogon és a Tiszán is.

A harmadfokú készültség mellett 5 kilométernyi töltésszakasz megerősítése kezdődött el - mondta az InfoRádiónak az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője, hozzátéve: ezeket a szakaszokat a 2004-es árvíz idején is meg kellett erősíteni.

Csont Csaba elmondta: a Hernád völgyében 4 olyan település található, amely körül nem épült községi körtöltés, itt homokzsákokkal védekeznek. Jelenleg 300-an dolgoznak a területen.

Harmadfokú árhullám elsősorban a felső szakaszokon tapasztalható. Itt délelőtt 364 cm volt a vízállás, ami 64 cm-rel van a harmadfokú készültségi szint felett.

A szóvivő elmondta, hogy további áradásokra számítanak: az előrejelzések szerint az éjszakai órákban várható a felső szakaszon a tetőzés 390 cm körüli értékkel. A középső szakaszon ezt vasárnapra várják.

Várhatóan az összes, az ártérben található utat lezárják, és több, néhány napos forgalomkorlátozásra kell számítani a térségben.

A legújabb információk szerint a Bodrogon és a Tiszán is várható első fokú készültséget megközelítő, vagy azt elérő vízszint, és elképzelhető, hogy a jövő hét második felében másodfokú készültség lesz.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×