eur:
397.97
usd:
359.75
bux:
0
2024. október 2. szerda Petra

Átadták a Nyírő Gyula Kórház új szülészeti osztályát

Átadták a Nyírő Gyula Kórház magántőkéből felújított szülészeti osztályát, amelynek hivatalos megnyitóján Horváth Ágnes egészségügyi miniszter mellett Demszky Gábor főpolgármester is megjelent.

A Nyírő Gyula Kórház magántőkéből felújított szülészeti osztályának átadásán megjelent Horváth Ágnes egészségügyi miniszter és Demszky Gábor budapesti főpolgármester is. A politikusok elmondták: a korábban megszüntetett, és most magántőkéből ismét létrehozott nőgyógyászaton az ellátásért fizetni kell.

A hálapénzről szólva Demszky Gábor főpolgármester úgy vélte: az végzetesen eltorzítja a kezelésben résztvevő felek viszonyrendszerét, a beteget pedig kiszolgáltatottá teszi.

A Nyírő Gyula Kórház most átadott osztályán Demszky Gábor szerint nem lesz hálapénz, mivel a betegek fizetnek a szolgáltatásokért, és tudják, hogy ez számukra igazságosabb és kiszámíthatóbb feltételeket jelent, mint az orvosok zsebébe dugott paraszolvencia.

Ruff György, az intézmény orvos-igazgatója kiemelte: a magánberuházásnak köszönhetően egy 22 ágyas, három korszerű műtővel rendelkező osztály újult meg.

Címlapról ajánljuk
Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást

Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást

Válaszcsapást helyezett kilátásba a kedd este Izraelt ért iráni rakétatámadásra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és kudarcnak ítélte azt. Ugyanakkor Irán is figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon megtorló csapástól, mert súlyosabb válaszlépésre számíthat.

Akár karácsonyig is várhat az új kormányára Ausztria

Fennállása óta legnagyobb győzelmét aratta parlamenti választásokon Ausztriában a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), de az elemzők szerint először mégis a jelenlegi kancellár, a választáson vesztes Osztrák Néppárt elnöke, Karl Nehammer kaphat kormányalakítási megbízást az államfőtől.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×