A kereszténység kezdeteitől fogva mindig jelen volt az életszentség eszményében a példakép, csupán a példa hangsúlya változott a történelem különböző korszakainak megfelelően. Eleinte a vértanú volt a legfőbb példakép, később a vértanúhoz az aszkéta, a hitvalló alakja is csatlakozott. A középkorban elsősorban a csodavárás dominált, vagyis apró-cseprő bajaikkal az emberek mindig a szentekhez fordultak. Ám nemcsak a csodákban áll az életszentség, hanem fontosak az erények, a jótettek sokasága, az értékes élet az egésze. Később fölmerült annak igénye is, hogy nem elég csupán a szentek közbenjárását kérni, a szentek tökéletességre való törekvését és a kiváló erényeiket nekünk magunknak is követnünk kell. Szent Erzsébet személye már a maga korában is kivételesnek számított, hiszen tömegmozgalmat indított el az akkori Európában. Szerette a szegényeket, kórházakat alapított, személyesen ápolta a betegeket, minden vagyonát erre költötte. Szent Erzsébet még személyi szükségleteiről is lemondott, hogy másokat segítsen, és ez olyan példa volt, amelyet már akkoriban is mindenki megértett.
Ez a példa a szolidaritásra, a szeretet átadására, a mások érdekeivel való azonosulásra buzdíthatja a ma emberét is?
Ez a példa mindig aktuális. Ma különösen azért, mert az utóbbi 100-150 évben hajlamosak voltunk azt hinni, hogy egymás segítése, bajaink megoldása alapvetően szervezési probléma. Úgy véltük, elegendő jól megszervezni a társadalmi ellátórendszereket, és ha működik a struktúra, akkor az egyénnek ezzel már nem kell érzelmileg foglalkoznia, elégendő, ha levonják az adójából az erre szánt összeget. Ehhez képest ma rá kell jönnünk arra, hogy önmagában nem elég, ha működtetjük a nagy társadalmi rendszereket, mert szeretetet és személyes együttérzést egyetlen intézmény sem tud adni, erre csak emberek képesek. És ez a lényeg! A segítő szeretetre elemi szükségük van az embereknek. Persze ezenközben lehet mérlegelni azt, hogyan lehet jól megszervezni a társadalmi szolidaritást és ehhez milyen intézményekre van szükség. Ebben a kérdésben nyilvánvalóan helye van a vitának, a kutatásoknak, a tapasztalatok gyűjtésének.
Ön támogatja a közös kockázatvállalást, a szolidaritás érvényesítését, amikor a társadalmi ellátórendszerek, mondjuk éppen a társadalombiztosítás átalakításról van szó?
A szolidaritás föltétlen híve vagyok, sőt, klasszikusan fogalmazva, a testvériség, vagy még régebbi kifejezéssel élve a felebaráti szeretet híve vagyok. És hiszem, hogy ezt nemcsak egyénileg, hanem közösségi szinten is érvényesíteni kell, amennyire csak tudjuk. A megoldások persze koronként és országonként változóak, de mindig a legjobb, leginkább keresztényi megoldást kell keresnünk.
Ezt a szemléletet kell érvényesíteni a gyakorlati megoldások során is?
Természetesen, hiszen ez az egyik legfőbb célja az emberi együttélésnek. A társadalomnak az ember javát kell szolgálnia, méghozzá minden emberét. Azt hiszem, éppen erre tanít bennünket leginkább Szent Erzsébet példája.
Közeledik a karácsony, előttünk az ünnepet megelőző advent, a várakozás időszaka. Az ország társadalmi és politikai ételemben egyaránt feszültségekkel telve készül a karácsonyra. Ilyen körülmények között miként lehet készülni méltó módon az ünnepre?
Alázattal és nyitott szívvel. Az emberiség története során számtalan olyan időszak volt, amikor szorongattatva, elnyomottan, sokszor emberhez méltatlan körülmények között vártuk a Megváltó születését. Rugalmasnak, megértőnek kell lennünk ahhoz, hogy felismerjük a Megváltót, mert bizony lehet, hogy nem fényes palástban jön el, hanem újra csak szegényes istállóban születik meg. Tehát a Karácsony számunkra azt is jelenti, hogy alázattal és az Isten szuverenitása iránti tisztelettel kell megközelítenünk ezt a kérdést, és így kell megvizsgálnunk a lehetséges megoldások körét is. Karácsonyra készülve egyszerre él bennünk a felfokozott várakozás és az isteni segítségbe vetett erős bizalom. Nyitottnak kell maradnunk akkor is, ha Jézus nem olyan formában és módon segít meg bennünket, mint ahogyan azt elképzeltük.
A karácsony segíthet minket abban, hogy jobban megértsük a szolidaritás fontosságát? Segíthet a közelgő ünnep abban, hogy enyhüljenek a társadalmi a feszültségek?
A karácsony mindig segít. Aki átéli, aki megünnepli a karácsonyt, az tudja, hogy nem csupán emberi, földi megoldások léteznek, hanem maga Isten az, aki képes és akar is segíteni az embernek. Ez a mi bizalmunk lényege.
Karácsony Gergely lépett a helyettese ügyében: Kiss Ambrusból főigazgató lesz